Baróti Dezső - Illés László szerk.: A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 9. 1971-72 (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1972)

TAXNER ERNŐ: A Törvénykereső (Illyés Gyula, a drámaíró)

A MÓRI MEZŐGAZDASÁGI SZAKISKOLA DIÁKJAI ELŐADTAK A „FÁKLYALÁNG" C. DRÁMÁT 1955-BEN meg a nép-vezető viszony drámai fölvetésének tartalmát. Illyés tehát az alapvető társadalmi átalakulás, a nép forradalmi hatalomrajutásának tényéből indul ki, ezért helyezi a vezető eszmény, a vezető magatartás kérdéseit a magyar történelem „nagy lehetőségeinek" közegébe. Figyelembe kell tehát vennünk a szocialista forradalom tényszerű elfogadását akkor, amikor arra gondolunk, hogy az említett körülmények kiválasztására, kérdései beállítására Illyést mindig a hatalom gyakorlásának módjával szembeni — pillanatnyilag időszerű — fenntartásai ösztönözték. Az Ozorai példa olyan vezetőt állít előtérbe, aki a népből jött, saját személyes tapasztalataiból ismeri a tömeg gondjait, bajait, reményeit és lehetőségeit. A néppel Összeforrott jó vezető nyilvánvalóan a tömegektől elszakadó dogmatikus gyakorlat kritikája. A Fáklyaláng már másként állítja föl a kérdést, s más megközelítési módot választ. Az Ozorai példa arra utalt, miként tud a népi hős a maga szűkebb környezetében elért sikerével országos hatást kiváltani. (Ez a gondolat kapcsolja Börcsök vezetőtípusát a Malom a Séden Tanárjának nevelő-eszményéhez.) Kossuth drámája megfordítja a kérdést: azt példázza, miként jut az országos vezető szerepét mély felelősséggel vállaló politikus a nemzeti és népi érdek szükségszerű egyeztetésének gondolatáig. A dráma Kossuth magatartásának ezt a tényezőjét igazolja és emeli ki, de jelentős szerepet ad a ki nem mondott, meg nem jelenített történelmi kérdésnek, hogy a vezető terveit, feladatait csak a reális lehetőségek józan fölmérésével valósíthatja meg. Illyés „megvédi" hősét Görgey „álmodozó" vádjával szemben, de a légvárakat építő tervekre vonatkozó figyelmeztetés erős hangsúlyát nem oltja ki. A Fáklyául