Baróti Dezső - Illés László szerk.: A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 9. 1971-72 (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1972)
BÉLÁDI MIKLÓS: A költő felel
és kegyetlenebb s míg régebben elvétve találkoztunk vele, akkor is kiegyensúlyozottabb tonnában (Hunyt szemmel), ez a mostani a földúltság, szorongás, magányosságérzés sötét mélyeibe enged bepillantást, aminthogy erre volt már példa az Üj versekben is (Séta az árnyékommal, Elvadult szeretet). Vessük össze, egyelőre csak a hangulat-Jkülönbség érzékeltetése végett, a Kézfogások két pillér-versét, a Bevezetőt és A költő felel címűt —• az nyitja, ez zárja a kötetet — a Dőlt vitorla nyitányával, A tárgyakkal vagy a Szívembe cíművel s akkor mindennél meggyőzőbben világuk ki előttünk e költészet változása. A tárgyakkal maradtam. Vélük szólok végül, ha még beszélek. Hang nélkül rajtuk át eresztem magamhoz az emberiséget. Halandó hetven-nyolcvan évig nem növi ki az álnokságot. Nyíltan szóltok tízezer évvel bölccsé érett fejszék, lapátok. Ez a legsötétebb nihilje Illyésnek: a világból csak a tárgyak, de nem meghitt bizalmassággal az eleven, sürgölődő világ üzenetét közvetítők, hanem az an und für sich tárgyak, halott eszközök. A Szívembe ugyanezt a természetről mondja: „te jegenyesor! és te, tisztuló tavaszi rét s te, friss folyó, — ti legyetek csak a világ". Tárgy és természet, mely máskor föloldódást ígérő jó hírt hoz, most az emberi világot helyettesíti. A depresszió levertsége többször hatalmába keríti (—20-ban Pestről lesietve, Szigorú tél, Csitító, Daltalan táj); nyomasztó látvány a háború dúlta világ (Háborúk után, Alkonyatban), a tönkretett természet (Cinege). Ezek a versek egy depresszív hangulat szülöttei, az önelemző szenvedély nem csupán ezt a vékony réteget járja át, ennél jóval bonyolultabban hálózza be az egész költői anyagot, a versek belső világát, arányait alakítja át. Üj verstípust hív életre, a leíró-tárgyias és indulattal átszőtt vagy elemzőén tárgyilagos gondolati költemény mellett — a lazább, szaggatottabb szerkezetű verset. Mind a leíró, mind a gondolati költeményben a képek, kijelentések, ervek jól áttekinthető folyamatossággal rendeződnek össze, legtöbbször a kezdő sorokban jelzett tárgy, megütött hang kívánalmai szerint. És mindig a szigorú okozatiság fona'án haladva, legyen szó akár érzelem-, akár gondolatkifejezésről, a részek-mondatok, sorok, strófák — láncszerűen kulcsolódnak egymásba és szoros összetartozásukat kezdettől a kifejletig mindvégig megőrzik. Az egyik rész a másiktól nyeri értelmét, a szó- és képanyag egy valóságos helyzethez kötődik, s mindig az abból eredő motivációknak rendelődik alá. Ez a közvetlenül észlelhető, képanyagban és szerkezetben is föllelhető okozatiság magyarázza, hogy a verskezdet tárgymegjelölő szerepet tölt be, a verslezárás pedig kifejlet, olyan értelemben is, hogy egy esemény elmondásának a végét jelenti. 3 '' 33 Az Illyés-versnek ezt a realista körülhatároltságát tüzetesen elemzi VÖRÖS LÁSZLÓ: Illyés Gyula lírájának realizmusa. Acta históriáé litterarum hungaricarum. Tom. VII. Szeged. 1967.
