Baróti Dezső - Illés László szerk.: A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 9. 1971-72 (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1972)

BÉLÁDI MIKLÓS: A költő felel

a maga erejéből vívta ki, épp ezért több lesz a végezni- és elintézvaló, — mint az Élni fogsz, élni című vers sorai is érzékeltetik: Szót tőlem az Idő vár, én nem hazudhatok. Nem így vártam az oly régen várt fordulatot. De így is az lehet, mit mi akarunk! Ezért ha vissza is tekint a „tenger múltra", annál többet gondol a jövőre, és az ország előtt álló tennivalókra. Biztatókat, serkentőket ír; munkára és jövőre készítő, lelkesítő felhívásokat fogalmaz, egyszerű stílusban, rövid mondatokban, miként riportjaiban és újságcikkeiben is teszi. A legmagasabb eszményekre tekintve írja verseit s azért derűlátó, mert meggyőződése, hogy a szenvedések okozta kábulatból egy nép is „emberibb emberként" kelhet újra életre. A múlttal való számvetés elhárítását éppúgy veszedelmesnek tartja, mint a bűnösség tudatban való megdermedést. A felelősség tudatával élni s így kezdeni mindent elölről, — ez a gondolatkör táplálja 1945 utáni versei derűlátását : Százszor lecsapva te, népem, te, mint a lapda, keményen szökj a magasba! Könnyű repülni súly nélkül! A próba: tűrni! S a mélybül föl —, kikerülni! Tűrj ! S törj magadra hagyatva, világ legalja magyarja még magasabbra! (Lapda) A nemzeti felelősség megszólaltatása ekkor nem vonzza magához a sötétenlátás aggodalmait; a versek az új életre készülődés pátoszát szólaltatják meg: Nincs sújtó külön istenünk, vagy nincs isten, ha mégis dől s dőlne csak ránk a csapás; kibírjuk csak azért is! Mert az idő, nem gonosz ő, de hű tanító mester;