Baróti Dezső - Illés László szerk.: A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 9. 1971-72 (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1972)

CZÉRE BÉLA: Két érintkező pálya: Csáth és Kosztolányi

hában, a békának fogai vannak és harap; kétségbesett harcot vív vele, mely úgy tűnik a bomlott agy számára, hogy a családjáért és a saját életéért folyik. Gazdag ideggyógyász! prakszisát izgalmas, olvasmányos szakkönyvben foglalta össze Csáth, Az idegbetegségek pszichikus mechanizmusában, s megfigyeléseit, amelyeket egy paranoia hystericá-ban szenvedő nőbetegen éveken át végzett, átültette a novellákba is. Pszichoanalízisének nőbetege egy rosszindulatú, gonosz lényről fantáziál, aki őt változatos kínzásokkal gyötöri, ezért lelke a folytonos „harapások" miatt különvált a testétől; — „minden éjjel szegény saját erejéből kifelé törekszik a testből" — vallja az idegbeteg nő. Ez a lény a nő szerint két részből áll: látható része a Nap, s láthatatlan karjaival — melyek gonosz indulattal mozognak —, befolyásolja az embereket. Örá 'azért haragszik különösen a lény, azért gyötri éjjel és rántja bele mindenféle szégyellni való szituációba, mert fél a leleplezésétől. Hiszen ő, az idegbeteg, tudja egyedül, hogy „egy ördög ül a világnak trónján". Önmagában is érdekes ez a részletesen megrajzolt kényszerképzet, de a könyv igazi értékét az adja, hogy Csáth fényt derít ennek a kényszerképzetnek a beteg védekező lelki mechanizmusában betöltött szerepére. A nő a korábban már gátlás 'alá került szexuális vágyait és egyéb komplexusait „gyógyítja" evvel a mechanizmussal; így minden — különben szégyellt — cselekedetét, vágyát, gondolatát a lényből kiinduló, reáerőszakolt gonoszságnak tudhatja be, és védekezhet is evvel. E védekező mechanizmus a szülője A kisasszony és a Dénes Imre c. elbeszéléseknek is. A felesége által is elhagyott, megcsalt paranoiás Fülöpnek egy jóságos „kisasszony" ígér gyógyulást, a falióra ketyegésével szólva hozzá; a szerelmesen sóvárgó, Amerikából hazatért Dénes Imre pedig otthon a disznóólban látja a „misszt", és a templomban hallja a hangját. Kosztolányi szintén él evvel a lehetőséggel; a súlyosan beteg, ágyhoz szegzett Béla bácsi évek múltán is élőnek akarja tudni rég halott feleségét (Róza néni). Az értéket mentő önvédekezésnek talán leglíraibb példáját Török Gyula ... Piros .. . piros . .. piros ... c. elbeszélésének háborúba-roppant idegbeteg hőse mutatja fel, aki gyerekkori álmát, a pirostollú, pirosszemű madarat szeretné rabul ejteni, és le is lövi, amikor a szívére száll. A groteszkkel való ellenpontozás A tragikus, borzongató elemeket, nyugtalanító helyzeteket sajátos humor oldja egyes Csáth-novellák ban. A groteszk sajátosan csáthi megfogalmazásával találkozhatunk a kötetekben, ahol a szituációk morbid kiélezettség felé táncolását különös tréfák és az egészséges életösztön derűje fogja vissza finoman. A népnyúzó Trepov kövér, fehér hulláját először gondosan megmossák, felöltöztetik a boncolószolgák, s aztán a fiatalabbik, Ványa, az öregebbik hallgatólagos helyeslése közben, csattanós pofonokat mér a holttest arcára, és arra gondol, hogy ha a fia majd „nagy lesz, és elmondja neki a mai tettét, milyen büszke lesz az apjára" (Trepov a boncolóasztalon). Szókratész —• egyik korai írásában — utcát söpörve találkozik a részeg hetéra lányával és ölelkezik vele össze egy hatalmas porfelhőben (Gimnazista fantáziák); a szülei meglátogatására Amerikából hazatérő fiatal mérnök már későn érkezik, s csak az anatómiai intézetből viheti haza apja csontvázát, „melynek kezei, lábai valami különös táncot jártak" (Apa és fiú). Mégis, e morbid ízek ellenére ezekben az írásokban a derű is ott munkál; az Apa és fiúban az élet változ-