Baróti Dezső - Illés László szerk.: A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 9. 1971-72 (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1972)

CZÉRE BÉLA: Két érintkező pálya: Csáth és Kosztolányi

A rút varangyot véresen megöltük ö iszonyú volt. Vad háború volt. A délután pokoli-sárga. Nyakig a vérbe és a sárba dolgoztunk, mint a hentesek, s a kövér béka elesett. Most itt vagyunk. A tiszta kisszobában. Szép harc után. A szájunk mosolyog. Maró fogunk az undort elharapja, s gőggel emeljük a fejünk magasra, mi hóhérok, mi törpe gyilkosok. Az Esti Kornélban tárgyilagosabban konstatáló Kosztolányi emlékező hangja: „Sok kegyetlenség lakozott benne, sok vérengző, gonosz ösztön. Csak ő tudta, hogy mint kisdiák mit művelt a szegény legyekkel, és bókákkal a mosókonyhában berendezett titkos kínzókamrában. Itt ő meg unokaöccse konyhakéssel boncolták föl a békákat, s öreganyjuk macskáit is, meglékelték koponyájukat, kivették sze­müket, vagyis rendszeres vivisectio-t folytattak tisztán .tudományos, kísérleti ala­pon' és öreganyjuk — ez a hangos, szeleburdi, rövidlátó asszony — váltig dühös­ködött, hogy bármiként ügyel, folyton eltűnnek a macskái, minden évben tíz-húsz darab." Az Anyagyilkosság testben-lélekben kövéredő anyjuk mellett felelőtlenül csavargó Witman testvérei kísérletezéseikkel hamar túllépnek ezen a Csáth— Kosztolányi-féle kíváncsiságon. A kutyák, majd egymás szisztematikus kínzása után a titokzatos bagoly kivégzése következik, rafináltan fejlesztett szadiz­musuk már csak a fájdalmat keresi, érti; az utcalánnyal való szeretkezés kezdetben csalódást hoz az idősebbik Witman fiú számára, de aztán a test­vérek közösen megkínozzák a lányt, aki kikíséri utána a kisfiúkat és meg­csókolja a kezüket. — „Ez az, amit annyi fáradsággal kerestünk" — állapít­ják meg együttesen. És a Witman fiúkról nem hull le „a téboly álarca", mint a tréfából embereket kettéfűrészeltető Caliguláról, halálakor; hiszen ez kül­sőleg nem is látszik rajtuk, higgadtan megölik a gyűlölt, kövér anyukat is, a rablott ékszereket a lány kitakart hasára, melleire és comjaira szórják és sietnek az iskolába. A Witman fiúk egyre borzalmasabb szadizmusának Néró fokozódó elem­bertelenedése felel meg Kosztolányinál. Különös módon a Witman fiúkban is benne volt egy másfajta, egyáltalán nem erőszakból táplálkozó látásmód lehe­tősége: kaszálásaikon „érezték, hogy hatalmas puha testű légi asszonyok im­bolyognak" körülöttük, „hátukkal ós mellükkel" az arcukhoz érnek; a mű­velt, érzékeny fiatal Néró pedig az önáltalás csapdáin át jut el odáig, hogy átélje azt, „amit csak álmodni lett volna szabad". Az eltorzulás társadalmi meghatározói az Anyagyilkosságnál sokkal éle­sebben rajzolódnak ki A kis Emma c. Csáth-novellából. A történet gyilkossá lett gyermekszereplői még nem olyan képzett szadisták, mint az Anyagyilkos­ság testvérei, a kis szőke Emmát valami öntudatlan-kíváncsi felelőtlenséggel akasztják fel, a következményekre mit sem gondolva. A háttérben azonban ott komorlik a gyerekek tudatát formáló mindennapi társadalmi valóság: a

Next

/
Thumbnails
Contents