Baróti Dezső - Illés László szerk.: A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 9. 1971-72 (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1972)
BARÓTI DEZSŐ: Rimbaud és a magyar költészet
A katolikus Vigília 1941 decemberi száma Iványi Sándor néhány fordítását közli. A Nyugat utáni nemzedék érdeklődését egy időre mintegy összegező Francia Irodalom Kincsesházában (1942) Illyés Gyula nemcsak a legjobb magyar fordításokból ad ízelítőt, a modern Rimbaud-képnek megfelelően azt is hangsúlyozza, hogy „igazi újítása nem kötött verseiben látszik, hanem inkább prózai verseiben", mely utóbbiak közül saját fordításában a Hajnali közli. Kardos László, aki mint említettük, már 1930-ban egy kis kötetben közölte néhány fordítását, 1944-ben egy újabb kötetet bocsátott közzé. Az előbbinél jóval gazdagabb gyűjteményt Rimbaud pályájának valamennyi fontos mozzanatára kiterjedő életrajz vezeti be, egyedül talán csak Verlaine-hez fűződő különös barátsága az, amiről talán a kelleténél nagyobb diszkrécióval beszél. Pedig nem könnyű Rimbaud-életrajzot írni, hiszen e kalandos élet jónéhány homályos pontja körül a viták még ma sem ültek el. Az egyik sokat bolygatott probléma: vajon a kommün idején járt-e Párizsban vagy sem? Szabó Dezső még mint vitathatatlan életrajzi tényt említi meg, hogy részt vett benne. Kardos László már óvatosabban fogalmaz, csak annyit említ meg, hogy az „irodalmi legenda" szerint „lelkes vidéki forradalmárként ajánla fel szolgálatait a felkelőknek". Ennek a párizsi útnak a lehetőségét az újabb Rimbaud-irodalom általában tagadja, bár vannak, akik ma sem tartják kizártnak. A kérdést, úgy látszik, nem lehet megnyugtatóan eldönteni. A racionálisan csoportosított ellenérvek ugyan meggyőzőeknek látszanak, de az összeomlás zűrzavarában sok minden olyan megtörténhetett, ami formális logikával elemezve valószínűtlennek látszik. Különben többé-kevésbé álproblémáról van szó, hiszen bárhol is tartózkodott a kommün napjai alatt, jónéhány megnyilatkozása vall arról, hogy a párizsi forradalmároktól egy új társadalom megteremtését várta s ezt a kor legerőteljesebb politikai versei közül való A párizsi orgia és a Jeanne Marie keze c. szenvedélyes hangú versei is kétségtelenné teszik. Kardos László válogatásának nem kis érdeme, hogy ezeket a verseket is beiktatta válogatásába. Kötetéből a korábbiaknál teljesebb Rimbaud-kép bontakozik ki a magyar olvasó számára s nemcsak azért, mert az addigi fordításoknál jóval több verset ültetett át magyarra. Fordításai a Rimbaud-arckép valamennyi vonását megmutatják, hiszen most már a nálunk addig alig ismert és sokak által lefordíthatatlannak, ha nem épp érthetetlennek tartott Illuminations és az Une saison en Enfer szövegeiből is bőséges válogatást ad. A kötethez csatlakozó alapos jegyzetek az egyoldalú értelmezések és belemagyarázások helyett (a Rimbaud-ról szóló irodalom bővelkedik az ilyenekben) inkább a versek többféle értelmezését megengedő, nyitott jellegét hangsúlyozzák. Rónay György kötete (Rimbaud. Budapest. 1944) szintén gazdag és sokoldalú válogatást ad Rimbaud verseiből. Ezt a kötetet is egy gondos, köztük a Rimbaud-filológia akkor legújabbnak számító eredményeit figyelembe vevő életrajzi bevezetés, majd komoly jegyzetapparátus készíti elő. És ő sem téved el a Rimbaud-mítoszok ingoványos területén. „Reálisan és józanul szeretnők megközelíteni. S az egész embert, az egész költőt, nem pedig csak egy kicsi részt belőle" — olvassuk tanulmánya bevezető soraiban. A sokféle Rimbaudmítosz közül leginkább azokat veszi kritikusi bonckése alá, amelyek „hitvalló katolikussá, irgalmas szamaritánussá, valóságos szentté" vagy éppen a keleti misztika tanítványává akarták megtenni a Magánhangzók költőjét, sőt néhány vallásellenes, ha nem épp ateista kicsengésű versét is lefordítja. A kisebb-
