Baróti Dezső - Illés László szerk.: A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 9. 1971-72 (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1972)

BARÓTI DEZSŐ: Rimbaud és a magyar költészet

tének hatására egyideig ez a híres sorozat kötötte le érdeklődését. Néhány évvel később, 1934 táján Rimbaud egyik legnépszerűbb versét, a Les effarés-t fordítja. (A meghökkentek, majd egy másik változatban Megborzadt gyermekek címmel.) Említettük, hogy már szegedi éveiben megismerkedett vele. Lefordításához bizonyára azért klapott kedvet, mert Kosztolányi fordítását nem érezte eléggé realistának s talán a nagy költővel való verseny lehetősége is izgatta. Gáldi László, aki elmélyedéssel elemezte ezt a fordítást, többek között a következő találó szavakat írja róla: „Távolról sem szándékozunk Kosztolányi fordítói érdemeit kisebbíteni; tagadhatatlan azonban, hogy éppen e vers fordításával József Attila nagyot lépett előre a lírai realizmusnak azon az útján, amelyet így vagy úgy, olykor igen burkoltan a továbbiakban annyiszor megtalálunk. Rimbaud merész szókapcsolását, asszociációinak izgalmas játékát Kosztolányi saját versesztétikája szerint tompította és olyankor valósággal súlytalanná tette . . . József Attila viszont. — anélkül, hogy bármely részletet túlontúl rikítóvá színezett volna — a proletárköltő mély együttérzésével tolmácsolta." (A legújabb magyar költészet stílusproblémái. Stilisztikai tanulmányok. Budapest 1961. 151—152. 1.) Szabolcsi Miklós viszont arra utal, hogy saját költészetében „már nehezebb fellelni a rimbaud-i nyomokat. Annyi azonban valószínű, hogy az 1928—29-es Medáliák és az azt kísértő, követő forradalmi és tájversek egyik, de csak egyik összetevője a Rimbaud költészete, ez a lázadó képekben dús, olykor hyperbola és groteszk félé hajló líra." (József Attila és a francia irodalom. Eszmei és irodalmi találkozások, Budapest. 1970. 428.1.) Somlyó György szerint Rimbaud Amit a virágokról mondanak a költőnek c. versének is szerepe volt József Attila Ars poeticája megszületésében. (Arthur Rimbaud összes költői művei, Budapest, 1965. Jegyzetek.) Ezek a valóban valószínűnek látszó összefüggések még további elemzésre várnak, annyit azonban az elmondottak alapján sem nehéz megállapítanunk, hogy József Attila Rimbaud magyarországi útjának egyik figyelemre méltó állomását képviseli. A magyarországi Rimbaud-kép ezután egy ideig jórészt változatlan marad, a fordítások lassanként már egy egész antológiát kitevő gyűjteménye azonban jónéhány értékes darabbal gazdagodik. Kardos László 1930-ban megjelent kis kötete (A. Rimbaud: Versek. Debrecen) nemcsak azért érdemli meg figyelmünket, mert addig csak folyóiratokban találkoztunk Rimbaud nevével; a benne közölt tizenhárom vers néhány új színt ad az addigi képhez, az Rluminations és az Une saison en Enfer darabjainak lefordítására azonban ekkor még nem vállalkozik. Szabó Lőrincnek az örök virágok című kötetében megjelent három fordítása szintén a korai évek Rimbaud-ját mutatja meg a magyar olvasóknak. Szemmelláthatóan Baudelaire és Verlaine felől közeledik hozzá, kötetlenebb hangvételű versei egy részéről pedig egyenesen azt tartja, hogy „úgyszólván érthetetlenek ..." Radnóti Miklós Rimbaud egyik legszebb versét, a Ma Bohéme-et fordítja le, de ez csak alkalmi összetalálkozás volt, bár a Hasonlatok néhány sorát talán a Magánhangzókra való visszaemlékezés is alakította: ... ha megharagszol, ép olyan vagy, mint az ú mélyhangú, hosszan zengő és sötét.. .