Baróti Dezső - Illés László szerk.: A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 9. 1971-72 (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1972)

SZABÓ B. ISTVÁN: A mérleg nyelve

(elsősorban a francia) mellett érdeklődésének Kelet-Európára fordulását, 157 amely, természetesen, nem pusztán táguló fordítói érdeklődést, hanem rokon nemzeti és költészeti sorskérdések iránti érdeklődést is jelent. Joggal állapít­ják meg a kötet alapján, hogy Illyés „a katedrális-építő műfordítók közt is a legjelentősebbek sorába tartozik", 158 akinek munkáját franciára fordított verseinek új kötetével 159 sem viszonozhatták még, értékben, a külföldi költő­társak. A drámaíró szándékainak és eredményeinek tisztázására széles körű vitát inspirált a Másokért egyedül (1963) című kötetben közölt két dráma, a Ke­gyenc s a Különc, valamint a folyóiratban megjelenő Malom a Séden. A po­lémia középpontjába, természetesen, a Teleki László százhúsz éves drámájá­ból új életre keltett Kegyenc kerül: ebben a történelmi metaforában a leg­közvetlenebb a jelen, pontosabban a közelmúlt társadalmi kérdéseinek meg­ítélésére vonatkozó kritika. Megjelenik ugyan olyan bírálat is, amely, bár nem az aktuális tartalmat vitatja, de a példázat történelem-képét illuzórikus­nak, így érvénytelennek ítéli, 100 az elemző kritikák azonban nagyonis figye­lemre érdemesnek találják a történelmi hasonlatot, „kíméletlen vallomásnak arról, meddig terjedhet az egyéniség önfeláldozása, . . . hol a határ, amin át­lépve a szolgálat már elveszti közügy-tartalmát és emberellenessé, önpusztí­tóvá válik. A Kegyenc az emberellenessé vált szolgálat, az eltorzult ön­feláldozás drámája", 101 melynek fő eszméje — „az ember megcsúfolásá­val istent sem lehet szolgálni" •— félreérthetetlenül a személyi önkény politi­kájára, politikai gyakorlatára utal. Béládi Miklós értelmezése szerint a Ke­gyenc, tragikusabban és több kétellyel, de a régi hitet vallja: „Hullt s halt az egy, de haladt az egész." Épp ezt — az Illyés más műveiben mindig kiküz­dött hitet — hiányolja a drámából Tóth Dezső. 102 Világosan kijelenti, hogy „nem figyelembe venni mély aktualitását, nem azon keresztül megközelíteni és mérlegre tenni, közönséggel és íróval szemben egyaránt méltatlan eljárás" lenne. Éppen ilyen szempontból marasztalja el, amiért „a főkérdést meg­határozó ,hasonlatot' egy világrendszer köztudott történelmi agonizálásának idejéből" vette; tehát „a ma problémáját veti fel, de a feloldás bizonyossága nélkül, pesszimistán". Ezért — folytatja — a Kegyenc nem lehet „a mi ko­runk teljes valóságát s lényegi kérdését híven tükröző művészi alkotás, csu­pán ... az egyéni lélek átmeneti, mély válságát dokumentáló, megrázó erejű szubjektív vallomás". Lényegében B. Nagy László 103 is hasonlóképp látja „műfajtévesztésnek" az új Kegyencet, a dráma paradoxonjának legfőbb for­rását pedig „a hatalomról való elvont elképzelésben", — de ő a művet mégis „az idő folyamába vetett fontos üzenetként" értékeli. A kötet másik drámája, a Kegyenc eredeti szerzőjének, a makulátlan jellemű államférfinak, Teleki Lászlónak a tragédiáját feldolgozó Különc, valamint a Malom a Séden — az idézett kritikák egyöntetű véleménye és mások szerint is — művészi ered­157 E. FEHÉR PÄL: Illyés, a műfordító, Élet és Irodalom, 19C3. X. 12. 158 DOBOSSY LASZLÖ: Illyés Gyula két könyve, Kritika, 19G4. 7. 47—49. 1. 159 Hommage à Gyula Illyés, La Maison du Poète, Paris, 19G3. — Jean ROUSELLOT tanulmányával. 160 E. FEHÉR PÄL: Illúzió és történelmi valóság, Élet és Irodalom, 1963. 24. 6. 1(51 BÉLÁDI MIKLÓS: Az új Kegyenc, Kritika, 1963. 3. 8—13. 162 TÓTH DEZSŐ: Illyés Gyula: Másokért egyedül, Kortárs, 1963. 3. 8—13. 1 |; 3 B. NAGY LÁSZLÓ: Szembenézni — szabadon, Reflexiók a két Kegyenchez, Alföld, 1963. 8. 54—64.

Next

/
Thumbnails
Contents