Baróti Dezső - Illés László szerk.: A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 9. 1971-72 (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1972)
SZABÓ B. ISTVÁN: A mérleg nyelve
munka megteremtett") ékesen bizonyította, hogy Illyés — a napi politikai vitáktól függetlenül vagy épp azokkal szemben — 1951-ben is a szocialista költészet-felfogás és erkölcsiség körén belül állt. Ezt a kritikus belülállást érzékelte és elutasította a hivatalos irodalompolitika. Révai József helyben, a kongresszuson is kijelentette, hogy IUyés és a politika időszerűség-követelménye között „szembetűnő a különbség", mert Illyés nem a „mára" (1951-re) mondott igenre építi azt az igent, ami a jövőnek szól, — „ezért volt és még van is Illyés-probléma". 74 Ebben a három esztendőben volt tehát a legrosszabb a viszony IUyés és a politikai vezetés között. A szocialista forradalom erőltetett menetének lendületéből nézve érthető, hogy Illyés fontolva haladása egyhelyben toporgásnak, némelyek szeméiben pedig visszatántorgásnak látszott. A korszak megítélésében a költőt igazolta az idő. Napi politikai programpontok és jelszavak szerint nem akart alkotni, ahhoz pedig, hogy gondolatai méltó kifejezésének formáját és lehetőségét megteremtse, néhány évig: a nagy dráma-ciklusig várni kellett. Abban majd megszületik a cáfolat Révai József Illyésről szóló másik megállapítására is, miszerint a hallgató írók hallgatásának elsősorban nem az az oka, „hogy nem engedik Őket írni, hanem az, hogy nem tudnak írni, mert nincs miről és kinek". 75 1 9 5 2 — 1 9 5 3 Az előző korszakban azt láttuk, hogy alig beszélt Illyésről a magyar kritika, ekkor pedig alig beszél másról. A hivatalos és pártpolitika álláspontváltoztatására lehetőséget adott, és természetesen őszinte örömet is keltett a hazafiság fogalmának kifejezését célzó drámasorozat első, majd második darabjának a megjelenése, ünnepi alkalmat pedig a költő ötvenedik születésnapja. Az Ozorai példái osztatlan lelkesedéssel fogadja, mondhatni, a magyar sajtó valamennyi orgánuma. Neszét sem hallani annak, amit egy-két évvel ezelőtt még széltében hangoztattak IUyés várható művészi hanyatlásáról, kiszorulásáról, kerékkötővé válásáról. A megelőző esztendők agyonhallgatását elnevezték „megemelt szintű várakozás"-nak, ami a legnagyobb élő írót megilleti. A dráma írószövetségi vitáján 70 általános volt a vélemény, hogy kiemelkedő művészi alkotás született, amellyel „megkezdődött az új magyar dráma fordulattá". A munka és a hazaszeretet irodalmunkban eddig páratlan magasságú összekapcsolása, 77 a szabadság és a nép gondolatának remeke 78 — mondják a felszólalók. Csakis a korszakban érthető, sajátságos jelentése volt annak, ahogyan a mű aktualitásáról beszéltek. — Legfőbb ereje — hangzik általánosan — „kimondatlan belső időszerűsége"; „...arra tanít, hogy aki függetlenségünket veszélyezteti, aki szabadságunkat fenyegeti, arra az egész dolgozó nép sújtó 74 Révai József előadása — uo. 75 RÉVAI JÖZSEF: Megjegyzések irodalmunk néhány kérdéséhez. — I. h. 284. 1. 76 vö. Vita Illyés Gyula drámájáról — Irodalmi Újság 1952. 10. sz. 4. 1., és Magyar Nemzet 1952. 101. sz. 7. 1. 77 BOLDIZSÁR IVÁN: Az ozorai példa — Irodalmi Üjság 1952. 12. sz. 3. 1. 78 MÁTRAI-BETEGH BÉLA: Az ozorai példa — Magyar Nemzet 1952. 140. sz. 5. 1.
