Baróti Dezső - Illés László szerk.: A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 9. 1971-72 (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1972)
SZABÓ B. ISTVÁN: A mérleg nyelve
aktuális társadalmi harcok felől ítéli meg. Kijelenti, hogy „mi is a megbocsátás mosolyával néznénk" Illyés korábbi botlásait, ha 1945-től egyértelmű politikai állásfoglalásokkal kötelezte volna el magát a kommunisták mellett. Mivel ez nem — a Hunok Parisban felelete szerint sem — történt meg, felveti a szocializmus napi érdekei szerint szervezett irodalomból való kiszorulásának a lehetőségét. A bizalomvesztés okai között kétségtelenül lényeges az is, hogy Illyés 1946 vége felé a közéleti szerepléstől „visszavonult az irodalomba". Itt nem tekinthetjük feladatunknak a „visszavonulás" indítékainak kimutatását, minthogy a korabeli kritika sem vállalkozott rá. Sajnálatos mulasztás volt, mert mind a magyarázatlanul maradt visszavonulás, mind a vázolt bírálatban részesített Hunok Parisban Illyés tagadó politikai válaszának tetszhetett a kommunistáktól felvetett politikai vagy-vagyra, — a velük ellentétes világszemléletű kritikusok értelmezésében is. Lehetőséget teremtett arra, hogy vérmes reményeket tápláljanak Illyésnek az ellentáborba szállását illetően; odahívó üdvrivalgásukat is hallhatjuk — általános művészeti és politikai nézeteik megszabta véleményük mellett — abban a rendkívüli ovációban, amellyel a Hunok Parisbant, mint „hibátlan könyvet" 31 üdvözölték. Illyés pályájának eddigi legszebb és legjelentősebb állomása, művészetének és magyarságának egyaránt értékes és maradandó bizonyítéka; 32 „...egy kitűnő író pályája csúcspontján" 33 zengték. „Vigasztalónak" találták, ami a kommunistáknak leginkább fájt, hogy „ ... milyen iróniával és távolságtartással nézi az ifjúi zűrzavart, mozgalmakat, a szemináriumokat". 34 Olyannyira, hogy a „tisztán" esztétikai mércén mérő Lengyel Balázs is szót emelt a túlzó magasztalás ellen 35 (és ez nem magyarázható csupán az „újholdisták" Illyés iránti mérsékelt vonzalmával). A kommunisták megrendült bizalmát nem állította vissza a Szembenézve című kötet sem. Mutatja ezt a viszonylag nagyon kevés vagy csak méltatlanul néhány szóval minősítő kritika is. Lukács — tágabb összefüggésben — ennyit mond: „Szép versek meglehetős nagy számmal jönnek létre, elsősorban persze magától Illyéstől." 36 Szigeti József 1947 magyar líráját áttekintő tanulmányában az Egy év pozitív értékeivel szemben Illyés perspektivátlanságát többnyire az új kötet versein bizonyítja. 37 Horváth Márton lesújtóan és lemondóan csupán mindent — „fasizmust és demokráciát egyként" — elviselő költőnek látja már Illyést, aki „az öröm és derű szikráját csak azért csiholja ki néha verseiből, hogy a vak éjszakai hangulat annál sötétebbnek, annál reménytelenebbnek hasson". 38 A Szabad Nép mindössze glosszában reagál a kötetre, 39 így annak érdemi — olykor érdemein felüli — méltatására, ferdítésére, kisajátítására a nem kommunistáknak kínálkozik lehetőség. Az Újhold teoretikusa szó szerint a kommunisták egyik fő vádjára replikázik, kijelentve, hogy „Illyés világos ér31 RÓNAY GYÖRGY: Hunok Parisban, Magyarok, 1947. 63—67. 1. 32 GOGOLÁK LAJOS: Illyés Gyula Párizsa — Üj Magyarország, 1947. 5. sz. 11. 1. 33 SZABÓ EDE: Hunok Parisban — Sorsunk, 1947. 124—125. 1. 34 THURZÓ GABOR: Hunok Parisban — Vigilia, 1947. 61—62. 1. 35 LENGYEL BALÁZS: Hunok Parisban. (Megjegyzések Rónay György kritikájához) — Magyarok, 1947. 143. 1. 36 LUKÁCS GYÖRGY: A népi irdalom múltja és jelene. — I. h. 120. 1. 37 SZIGETI JÓZSEF: Magyar líra 1947-ben. — I. h. 38 HORVÁTH MÁRTON: A magyar demokrácia irodalmi életének mérlege — Csillag, 1948. 4. sz. 46—55. 1. 39 K— I—E: Illyés Gyula: Szembenézve — Szabad Nép 1947. 136. sz. 4. 1.
