Baróti Dezső szerk.: A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 8. 1969-70 (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1969)
BARÓTI DEZSŐ: Radnóti Miklós és Párizs
órás élmény volt. A háború kitörése előtti Franciaország hadserege, amelynek dobpergésre masírozó csapatai 1939. július 14-én elvonultak az Etoile íve alatt. A francia kormány, a francia nép nagy ünnepén felvonultatott különböző csapattestével, a levegőben sivító repülőosztagaival, az erő, a hatalom látszatát igyekezett kelteni. Az élmény és a vers születése közti időben a francia hadsereget Hitler katonái leverték. Akkor, 1939. július 14-én azonban, ott Párizsban, valahol a Champs Elysée közelében, ahol Radnóti Miklós nézte a fölvonulást, benne is az erő, a Hitler feletti biztos győzelem ígéretét sejtette ez a hadsereg. 1943-ban, amikor a vers megszületik, a július 14-i emlék már szétfoszlott, köddé vált; a francia hadsereg mindössze egy hasonlat maradt, jelképe a nyárból őszbe forduló időnek." 18 És, tegyük hozzá, az évek óta dúló második világháborúnak is, hiszen 1939 óta Radnóti újabb és újabb hadseregeket látott felvonulni, sőt katonák módjára menetelve, időnként maga is port vert az úton. A következő strófa, mintegy a tájkép lírai ellenpontja gyanánt az első versszak önéletrajzi elemeit variálja tovább. Valójában a fasizmus évei alatt állandóan veszélyeztetett személyes szabadságáról beszél, ismét a szilenciumok sokat sejtető beszédes csendjével: ekkor már évek óta nem élhet kedvére, állampolgári jogait korlátozták és hosszú hónapokon át katonai parancsnokoknak volt gondja arra, hogy ne sétálhasson szabadon .. . Az ötödik strófa, amit már a negyedik utolsó sorával előkészít, ismét a Cartes postales-okra emlékeztet, sőt eredetileg egyenesen az volt. Mint már említettük, ez a strófa csaknem teljesen egy 1939-ből való rövid versével azonos, csupán az emlékezés jelleget kidomborító néhány változtatást tett rajta: ,a Az idézet a RADNÓTI MIKLÖS VÁLOGATOTT MÜVEI c. kötet Bevezetéséből va]ó. Budapest. 19G2. (Magyar Klasszikusok.) Ügy éltem akkor, mint gyerek, kedvemre, s úgy is, mint tudóskodó öreg, ki tudja már: a föld kerek. Zöld voltam még s szakállam mint a hó. Sétáltam és kinek volt gondja rá? Később leszálltam én a forró föld alá. CHÁTELET - ciré - ó MICHEL - OD EON' s DE/VF ER J- HOC H ERE A U í - ^ U^p+e ^ .
