Baróti Dezső szerk.: A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 8. 1969-70 (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1969)

BARÓTI DEZSŐ: Radnóti Miklós és Párizs

„A RUE CUJAS SARKÁN EGY KISSÉ LEJT A JÁRDA" Az első két és az utolsó sor egyszerű, tárgyilagos, geográfus pontosságú közlés: a Rue Cujas sarkán valóban lejt egy kissé a járda, a legközelebbi péküzlet pedig valóban a Rue Monsieur le Prince sarkán volt (nemrég bontották le), kis szállodánk közelében ugyanis hamarébb lehetett szanszkrit szótárt, a klasszikusok kritikai kiadását vagy szürrealista manifesztumokat vásárolni, mint kenyeret, vajat, gyümölcsöt. Aki diákmódra odahaza akart hideget ebédelni vagy vacsorázni, annak néhány utcát kellett gyalogolnia. A helyrajzot invokáló sorok lírai emlékezést fognak közre. Ehhez nem kell újabb kommentárt fűznünk, hiszen az előbbiekben megmutattuk már, mit jelentett neki ez a „gyönyörű, vad ifjúság", pusztán az emlékezés érzelmi telítettségére hívjuk fel a figyelmet. Valóban a lélek mélyének rejtett tárnájából tör fel. A második strófában tovább folytatja egykori lakása környékének felidézését és a Jardin du Luxembourgba visz el, amiről 1937-ben már egy szép carte postale-t írt. A látvány poézisét most azonban már nem egyedül szépsége miatt ragadja meg, a diáknegyed nagy parkja Franciaország s véle a fasiszta megszállás alatt élő országok lírai térképévé nőt meg: az eltűnt szabadságot keresi benne. S balról, a park nagy fái közt az egyik úgy sárgált az égre, mintha előre látná már az őszt. Szabadság, hosszúcombú drága nimfa, aranyló alkonyatba öltözött, bujkálsz-e még a fátylas fák között? És amikor nőalakban, „hosszúcombú. drága nimfá"-nak személyesíti meg a Szabadságot, akkor nemcsak annak a francia forradalom által megteremtett