Baróti Dezső szerk.: A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 8. 1969-70 (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1969)

BARÓTI DEZSŐ: Radnóti Miklós és Párizs

A szegénynegyedek árnyai alatt 1931 nyarán volt először Párizsban. Adyhoz hasonlóan szinte menekült oda, hiszen idehaza akár a szó legszorosabb értelmében is „pandúr hada a szájas Duná"-nak vette körül. Márciusban kobozták el második verseskötetét, az Üjmódi pásztorok énekét, s már csak azért is sietnie kellett, mert készülő sajtóperének rossz kilátásai voltak, a büntetett előéletűek pedig nem kaptak útlevelet.

2 Végül egy Párizsban élő jóbarátja, Szálai Imre segítségével, aki testvériesen megosztotta vele a Párizs-melletti Nogent-sur-Marne-ban lévő szállodai szobáját, csaknem két hónapot töltött el a francia fővárosban, ahogy egyik versében írja ekkor: „a szegénynegyedek árnyai alatt". Utjának „praktikus" célja francia tudásának bővítése volt, ez természetesen csak idejének egy részét kötötte le; nézelődésekre, barátkozásokra, politikai tájékozódásra is maradt ideje. Különben ez volt a leghosszabb párizsi tartózkodása, érthető tehát, hogy az élete végéig visszakísértő Párizs-képének alaprétegei ekkor kezdtek lerakódni lelkében. Szállásadójának visszaemlékezéseiből pontosan megtudjuk, hogy július 3-án érkezett Párizsba, s mindvégig nála, a Párizs-melletti Nogent-sur-Marne-ban, a Boulevard de Strassbourg 47. sz. alatti Hotel du Commerce nevű szálloda 13-as sz. szobájában, egy kis udvari szobában lakott. „Sokszor gyalogoltunk — pénzt megtakarítandó — Párizs valamelyik kerületéből Nogent-ba, néha három-négy órás utat is magunk mögött hagyva. A városból jövet a vincennes-i erdőn át bandukoltunk, mindig megbámulva a Château de Vincennes komor, gótikus épületét, s néha az erdő fái között megpihenve", olvassuk Szálai Imre visszaemlékezéseiben. Tőle valók a következő sorok is: „Időnk javát a Nogent-hoz közeli vincennes-i erdő ősi fái közé telepített koloniális világkiállítás látni- és hallanivalói között töltöttük. Figyeltük, tanulmányoztuk a primitív népcsoportok elénk táruló életmódját, szokásait, főzéséttáplálkozását, művészetét. De túl a megvesztegető szépségeken, túl a muzsikán és táncon, kihallottuk a ,vad' népek nohaj

ait és lázongását a nagyérdemű közönségnek bemutatott produkciók alól... És a sokfajta, sokszínű és sokszokású népcsoportok itt mintha egyetlen lénnyé olvadtak volna össze, aki farag, zenél és táncol, úgy, ahogy fütyülnek, de közben sóhajt, remél, átkozódik és ökölbe szorítja kezét. Ulajka, az én vásárolt néger faszobrom, és Jeromos, a Radnóti-vásárolta szobrocska lettek jelképei és emlékeztetői e lénynek."

3 Jeromos mellett, „aki" ma is hagyatékának egyik kedves díszét képezi, Radnóti még egy emléket hozott magával az Exposition Coloniale-ról, egy négereket ábrázoló, folklorisztikus levelezőlap-sorozatot. Ez utóbbi különösen azért érdekel bennünket, mert az Ének a négerről, aki a városba ment c. versének írása közben néhányszor beletekintett, s így nem lehetetlen, hogy az egyikmásik képét bizonyos mértékig a levelezőlapon látott képek inspirálták. De sem ezt, sőt még az Exposition Coloniale hatását sem szabad túlbecsülnünk, amikor az Ének a négerről keletkezéséről beszélünk, és azt a több változatban leírt állítást is helyre kell igazítanunk, hogy épp ez a Gyarmati Kiállítás eszméltette volna rá az osztálytársadalom természetére. Ezért azonban nem kellett Párizsba utaznia, a marxizmus alaptételeivel már jóval előbb megismerkedett és jóval közvetlenebb társadalmi tapasztalatot vitt magával hazulról, mint 2 Radnóti első párizsi útjáról 1. szállásadója, SZÁLAI IMRE emlékezéseti: Emlékezés Párizsban, Tiszatáj. 1964. 11. sz. 2. 1.; Ulaika és Jeromos, Élet és irodalom, 1958. 44. sz. 5. 1. 3 SZÁLAI IMRE: Emlékezés Párizsban. I. Sz.