Baróti Dezső szerk.: A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 8. 1969-70 (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1969)

LENGYEL DÉNES: Az irodalom helyi hagyományai

Sándor munkája nemcsak mint egy megye irodalmi hagyományainak bemutatása, hanem mint módszertani eredmény is jelentős, mert későbbi kezdeményezések egyik mintája lehet. Mátyás Ferenc mint költő és hagyománygyűjtő járta be az országot. Erről az irodalmi országjárásról számolt be Költők és parasztok (Bp., 1964.) című útinaplójában Az irodalmi topográfia gyakorlati, turisztikai megoldására nyújt példát a francia Guide Littéraire de la France, amely a „kék vezetők" sorozatban jelent meg (Bibliothèque de Guides Bleus, Paris, 1964). A mű előszavában Raymond Lebègue rámutat, hogy újabban a turistákat a képzőművészeti, gasztronómiai és más érdeklődés mellett foglalkoztatja az irodalom is. Bár kevés közöttük az irodalomtörténész, mégis érdeklődéssel látogatják Victor Hugo lakását, vagy Rousseau sírját és más irodalmi emlékhelyeket. Ezeket a turistákat részletesen tájékoztatja a Guide Littéraire de la France, amelynek szerkesztősége André Ferré és Auguste Dupouy előtanulmányai alapján az országot hét tájegységre bontotta, mindenütt munkatársakat toborzott, s ezek közös elvek alapján az egész ország irodalmi hagyományát összegyűjtötték. Az elveket André Ferré szempontjai alapján úgy határozták meg, hogy a munkatársak világosan lássák tennivalójukat, és az olvasók az őket érdeklő kérdésekre választ kapjanak. A kutatás a következő szempontok szerint folyt: a költő (író) születési helye, szüleinek eredete; hosszabb tartózkodása a vidéken, illetőleg a táj hatása művére; a táj, amelyet művében bemutat. A kötet főszerkesztői hatalmas gárdát gyűjtöttek össze: a munkatársak felsorolása négy lapot tesz ki. A főszerkesztők: Raymond Bonnefous, Bernadette Arnaud és Raymond Lebègue turisztikai szempontból rendezik az anyagot: Párizs kerületei, majd a vidéki utak úgy következnek egymás után, ahogy a sétálgató vagy utazó turista az egyes utcákat, vidéki városokat, falvakat földrajzi sorrendben felkeresheti. A pontos adatfelsorolást verses és prózai idézetek elevenítik. A szerzők hangulati hatásra is törekszenek, tehát először elvezetik a turistát az író, költő otthonához vagy kedves kávéházához, majd idézik az ott írt verseket, prózai szemelvényeket. Az idézet mindig szorosan összefügg az emlékhely, (a szülőház, az otthon vagy a sír) tárgyi valóságával és hangulatával. Idézzük például a Boulevard de Montmorency 67. számú ház bemutatását! Ebbe a házba 1868-ban költöztek be a Goncourt fivérek a Saint Georges utca 43-ból. Naplójukban így írnak róla: „Nem vagyunk biztosak benne, nem álmodunk-e? A miénk lett hát ez a nagy játékszer, ez a két szalon, ez a napsütés a lombok között, amely legyező módjára mutat az ég felé, ez a mosolygó kis kert, és a madarak, amelyek fölötte szállanak..." Itt halt meg Jules 1870-ben, Edmond itt élt 1896-ig (Champrosay-ban halt meg). Ebben a házban írta, testvére halála után a Soeur Elisa (1877) és a Zemganno-testvérek (1879) című regényét, és folytatta a Naplót, melyet öccsével együtt 1851-től vezettek. Vasárnaponként a második emeleten, amelyet „padlásának nevezett, Edmond de Goncourt összegyűjtötte barátait: Zola, Daudet. Maupassant, Huysmans, Jean Lorrain rendszeresen látogatta. Itt született a Goncourt Akadémia eszméje, melyet később az író végrendeletének értelmében alapítottak meg ... A Goncourt fivérek fiatal koruktól fogva műgyűjtők voltak, és arról álmodoztak, hogy szép környezetben fognak dolgozni és élni. 3 Petőfi Irodalmi Múzeum