Baróti Dezső szerk.: A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 8. 1969-70 (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1969)
VAYERNÉ ZIBOLEN ÁGNES: Martyn Ferenc irodalmi illusztrációi
emberi szelleme ül" — elkészültek és könyvformában megjelentek Petőfi „Az apostol"-ának képei, Flaubert Bovarynéja és a Mallarmé-versek illusztrációi is. Martyn töretlenül hű önmagához: nem regényt, verset illusztrál, hanem eszmét, emberi állásfoglalást, költői magatartást, talán elsősorban Flaubert-t, az írót, és Mallarmé-t, a költőt, s csupán azután Bovarynét, és a költői művet. A terméketlen, sivár hétköznapok ellen lázadó alakja mögött azt a Flaubert-t, ki az őt legjobban értő magyar specialistájának szavai szerint „nemcsak a szépségnek, hanem a szépségen keresztül a valóságnak is szószólója" és kinek viszont, talán ez sem véletlen, — ifjúkori olvasmánya éppen a Don Quijote volt. Mallarmé költészetét az irodalomtörténész szavai szerint: „a tárgyi valóságából kiinduló többsíkú emelkedést az abszolútumok felé" Martyn, az „illettre" éppen filozofáló alkatával közelíti meg. A költő alkotó módszerét önmaga művészetének problémáiban, festői tevékenységének alkotó folyamatában érti meg, az elgondolkoztatóan szép kompozíciókat a nála megszokott komplex élmény hívta életre: a verseket, s a költőt, életét és vívódásait egységben látó rokonszenve. Martyn Ferenc a Dunántúlon van otthon. Itt nevelkedett Rippl-Rónai mellett, ide tért vissza mindenkor, a távollét hosszú időszakában, a Párizsban töltött évek során, és végleges otthonának is Pécset választotta. Ifjúkori álmait is ide hozta vissza. S az első megvalósult terv, a Don Quijote után, újabb adósságokat törlesztett, a legrégebbit, Berzsenyi életének képsorát és egy későbbit, James Joyce Ulyssesét. Joyce regénye hősének, az ír kispolgárnak egyetlen napját, a századelejének egy jelentéktelen hétköznapját kíséri végig. Martyn, aki Berzsenyiben az ír dédapa sorsát érezte át, az Ulyssesben is azt látta meg, talán úgy is mondhatnánk, azzal gazdagította Joyce szándékait, amit a múlthoz, az ősökhöz ragaszkodó alkata látni kívánt: a függetlenség-szeretetet, hősies lelkierőt. Alkotó módszere e két témakörben is alkalmazkodik a maga princípiumaihoz. Joyce illusztrációiban sűrít, szimbólumokban fejezi ki magát, tartalmában látszólag lazán kapcsolódik az irodalmi műhöz. Nem Joyce elesett embere a főszereplője rajzainak, hanem saját-maga-teremtettte ír hőse joycei vonásokkal. „Martyn Ferenc a mű iránti vonzástól vezettetve, arra vállalkozott, hogy a joycei műhöz rajzokat készítsen — pontosabban szólva, hogy a toll eszközével fejezze ki gondolatait Joyce Ulyssesének olvasása közben, s jelenítse meg a mű alakjait, ahogy azok már benne élnek" —• fogalmazta meg más szavakkal a közelmúltban Joyce illusztrációinak méltatója. Berzsenyi sem kevésbé összetett: a múlttal foglalkozó nosztalgiájába, a költő értésébe belevegyül, mint elöljáróban mondtuk — úgy érezzük — a befeléfigyelő, a közösség gondját érző, s mindenek felett függetlenül a magaszabta szigorú etikai elvei szerint élő művész önarcképe is. Az életmű hatalmas, bő energiája napjainkig újat teremt. Sokszor önmagából merít, a régi impulzusok formálódnak képekké, ám alkatilag új élmények befogadására is változatlanul készen áll, ha azokkal belülről egyetért. így: nem másolóan illusztrálva, de egyenértékű újat teremtve, visz bennünket közelebb a mű és a művészet megértéséhez. — Ki tudja mit tartogat még régi és újabb álmaiból képzeletének gazdag tárházában?
