Baróti Dezső szerk.: A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 8. 1969-70 (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1969)

NAGY MIKLÓS: Jókai villája

a technikai haladásnak, egy örökifjú lelkes buzdításai a jövő budai lakosaihoz. Mert Jókai nemcsak Róma dombjaihoz hasonló lakónegyedet kívánt ide, hanem Népkertet is Budakeszi környékére, hogy a kisembereknek is legyen hol üdülnie. Ekként a megnyíló gyűjtemény, Balkányi Enikő és Szekeres László avatott munkája Berekméri Zoltán kitűnő fényképész megoldásaira támaszkodva költőnket nemcsak mint nyaralót és kertészt, hanem mint a Svábhegy monográfusát is bemutatja. A Mester elmondja az öreg ember nem vén emberben, hogy a dermesztő téli füstködök idején megváltás egy öreg művésznek ez a tiszta levegőjű hegyorom, ahol tizenkét fokkal melegebb van, mint odalent. A Svábhegy olyan volt számára, mint az életadó oxigén: nélküle nem lehet alkotnia, azonban jelenléte magátólértetődőnek látszott, hatása ritkán került külön is megörökítésre. Nem ismerjük pontosan az itt megírt művek számát, de tudjuk, hogy e környezet színei nélkül szegényebb maradt volna a Kárpáthy Zoltán, Szerelem bolondjai, Jövő század regénye, hogy az öreg emberről vagy néhány hangsúlyozottan itteni tárgyú kései elbeszéléséről (A rosszul osztozott testvérek) ne is beszéljünk. Nagy romantikusunk természetszeretete és botanikai, kertészeti ismeretanyaga ma sem időszerűtlen erény. Az élet tiszteletéhez, valós alapú humanizmushoz vezet. Ragaszkodása a Svábhegyhez áldozatos Budapest-kultuszának elszakíthatatlan része volt, napjainkban pedig honismeretünket, szocialista hazafiságunkat gazdagítja !