Baróti Dezső szerk.: A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 8. 1969-70 (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1969)

JENEI FERENC: Beniczky Péter és a manierizmus

és idegen őrsége között, és ellentétek dúlnak a katonaság és a városok polgársága között. Amikor a Wesselényi-összeesküvés nyomában a megtorlás eszköze és végrehajtója a katonaság lett, és a felszabadító háborúk nyomában állandósult az idegen zsoldos hadaknak nyomort és pusztulást keltő járása, vonulása, ez az ellentét fokozódott, elviselhetetlenné vált. A jogaikat féltő városok éppen úgy szemben állanak a katonasággal, mint a birtokos nemesek, mert az éppenúgy pusztítja, zsarolja őket. Balassa Bálint és Koháry István leveleit olvasva már nem Balassi Bálint világa bontakozik ki azokból. A végeken már nem a török a fő ellenség, nem a magyarság védelme a fő feladat, hanem a rebbelis magyar fékentartása.

15 Az idegen zsoldos egyedüli célja a zsákmány. Sokszor úgy volt, hogy a katonaság csak azért van, hogy a magyarságot elnyomja, és mert nem fizették, zsold híján, megélhetését akár a töröktől, akár a magyartól, rablás, fosztogatás útján mégis csak biztosítsa. Ebben az időben dőlt el a király és a főurak mérkőzése a hatalomért. Az Illyésházi-féle, bécsi békét követő főúri kompromisszum egyensúlya, az évtizedek során, a királyi hatalom javára billent, s amikor a Wesselényi-összeesküvés utolsó végzetes próbálkozása után, végleg a Habsburg-hatalom kerekedett felül, a főurak is megoszlottak. Egyre többen az udvar felé hajoltak, és követte őket főúri környezetük jó része is. Ebben szerepe volt a nagy lendülettel győzelemre törő ellenreformációnak. Az udvar kegyét az áttért főurak élvezték, övék lett a pártütők vagyona, előttük nyílt meg az érvényesülés útja. Ezekkel az udvarhű és hűségükért bőkezűen jutalmazottakkal szemben látjuk főrangú családjaink egy tekintélyes részét, leginkább a hitükhöz ragaszkodó protestánsokat, akik ellenállásukért vagyonukat vesztettték, s hogy életüket mentsék, vagy lengyel vagy erdélyi emigrációba kényszerültek, s később az amnesztiát vagyonuk maradványaival vásárolták meg. Pedig felvidéki főuraink hatalmas ingó és ingatlan vagyon urai voltak. Ezt a vidéket csak 1663, Érsekújvár elvesztése után közelítette meg a török. Itt nem pusztított az ősi, természet szerint való ellensnég. A várak, udvarházak épségben őrizték az évszázadokon át megóvott ingóságokat, aranyban, ezüstben mentett ősi családi kincseket. A régi családi inventáriumokat olvasva, ámulva látjuk az azokban foglalt értékeket. Pedig a felvidéki urak ez időben családjuk eredetét, főúrivá való emelkedését javarészben alig vezethették a török időknél régebbre. Sok közöttük a déli vidékekről, a török elől menekült, vagy az olyan, akinek birtokszerző őse, valamely hivatal ranglistáján emelkedett a „nagyságos urak" közé és szerezte meg a méltósághoz a vagyont is. Főleg a Wesselényiösszeesküvést követő megtorlás alkalmából, az elkobzott vagyontárgyakat leltárba foglaló jegyzékek döbbentenek rá, hogy egy-egy család milyen hatalmas ingóvagyont őrzött.

m A jobbágyaik munkájából élő és a maguk, bármilyen nagy háztartására mitsem költő, de lóval, marhával, borral kereskedő és bányáit, ha bérlőkkel is, műveltető és így hasznosító főurak pénzesládáiban hatalmas pénzösszegek halmozódtak fel. És ez anélkül történt, hogy a tőkét jövedelmeztették, hasznosították volna. Jellemző példát találhatunk Keczer Ambrus naplójában. Illyésházi Gábor, kölcsön fejében, egyik birtokát zálogba adta Thököli Istvánnak. A zálog KOMÂROMY ANDRÁS : Koháry András levelei Esterházi Pálhoz. T T 1903. Koháry István további leveleit és Balassa Bálint leveleit készülő kiadványunkban közöljük. «• SEKLÖSSY LÁSZLÖ: Műkincseink vándordíja Bécsbe. Bp. 1919. Takáts Sándor: Hangok a múltból. Bp. é. n. c. kötetben „Magyar műkincsek pusztulása a Wesselényi-összeesküvés idejében".