Baróti Dezső szerk.: A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 8. 1969-70 (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1969)
MEZŐSI KÁROLY: Petőfi és Czakó Zsigmond
mint a bemutató előadáson: Egressy, Laborfalvi Róza, Lendvayné és Lendvay, „művészileg" és meghatóan. Legközelebb az Életképek abban az 1848. március 19-i számában emlékezett Czakóról, amelyik először viselte a címlapján „A sajtó szabad!" felkiáltást. Nem csökkent az elmúlásán érzett fájdalom, mert „rajta egy nemzet szeme függött", de „a remény zöld ága korán cyprussá lőn sírja felett". „Nagy szellemével fogunk találkozni, melly elég erős feltörni sírjának nehéz zárjait; lelkének viharzó vallomásaival fogunk találkozni, s lángképzelmeivel forrongó álmainak." így írtak Czakó eszméiről az 1848. márciusi forradalom napjaiban. v> Életének nagy tragédiája, hogy a márciusi forradalom előtt három hónappal dobta el magától az életet. A márciusi ifjak közt bizonyára ö is megtalálta volna a helyét. II. A kritika tetemrehívása A reformkori haladó írói törekvéseket élesen támadó kritika tulajdonképpeni szándékára Petőfi mutatott rá nyíltan összes költeményei első kiadásához írt és „január 1. 1847" dátummal ellátott Előszavában. Hogy ez az előszó itt és ekkor nem jelenhetett meg, és végül is csak jó későn, a cenzúra iratai közt bukkantak rá, az Petőfinek ebből az írásából, ennek tartalmából könnyen érthető. Petőfi ugyanis tudta, az Előszóból ki is olvashatjuk, hogy kritikusainak „anathemái", átkai és vádjai nem egyszerűen versei rímeinek és mértékének, nem is „póriasságának" vagy népies irányzatának, hanem a költészetében jelentkező eszméknek, haladó törekvéseinek szóltak. Az Előszóban ez áll: „És miért ezen élet-halál háború ellenem? mert, hidd el, tisztelt olvasó, hogy szándékok nem csekélyebb, mint engemet megsemmisíteni, En tudom, miért? de a közönség nem tudja, nem is fogja, általam legalább, megtudni." ih Petőfi tehát csak „megsemmisítésének" szándékára mutatott rá, s nem mondta meg, melyek azok az „ocsmány indokok", melyek miatt ellenségei „a tiszta jóakarat sisakját téve fejökre" reá törtek, őt egyre támadták. Ismerve azonban Petőfinek a cenzúrával 1846-ban támadt éles összetűzéseit, a róla küldött kémjelentések sorozatát, a magyar irodalmi törekvéseknek a legfelső politikai szervek részéről történt éber figyelését, állíthatjuk, hogy azok a költészetében egyre határozottabban jelentkező forradalmi eszmék, törekvések voltak. A kritika ez időben még Petőfinél is élesebben csak egy írót támadott: Czakó Zsigmondot. Ebben is Petrichevich Horváth Lázár minden haladással szembehelyezkedő, Honderű c. lapja vezetett. 14 A Nemzeti Színház ekkor tűzte műsorára CZAKO: JÁNOS LOVAG c. szomorújátékát, s ezzel kapcsolatban emlékeztek a „szent gyászra, melly szívünkre száll". — 375—376. 1. 15 Ld. POM II. 352—354. és V. 37—39., 206. 1. — A Reseta cenzor hagyatékából 1908-ban előkerült, az Előszót is tartalmazó kéziratra ugyan a cenzor 1847. január 12-én ráírta a „kinyomattathatik" záradékot, Petőfi összes Költeményei első kiadásában, ahova a költő szánta, mégsem jelenhetett meg. Hogy az engedélyezés ellenére „miért nem jelent meg az Előszó az összes költemények élén mégsem, erre nincs adatunk", írja a hozzáfűzött jegyzet (V. 206. 1.). — Feltehetőleg Petőfi nem a maga jószántából hagyta el az Előszót, hanem kinyomtatását a cenzúrának az 1847. év elején tapasztalt megszigorítása, az engedékenyebb Reseta működésének felülbírálása akadályozhatta meg. Az Előszó utolsó szakasza, Európa forrongó állapotának felvázolása, s hogy Petőfi, mint századának „hű gyermeke" vele teljes együttérzését fejezte ki, éppen elég okot szolgáltatott kinyomtatásának megtagadására.
