Baróti Dezső szerk.: A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 8. 1969-70 (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1969)

KISS JÓZSEF—MIKLÓS DEZSŐ: A "második inas"-tól a "könyváros"-ig

amelyre „olly szent célokkal, olly eltökéléssel, annyit áldozva lépett!"

47 Ügy látszik, hogy életének ezt a fordulatát, mely addig alig tapasztalt megpróbáltatásoknak, másfél esztendei testi-lelki ínségnek volt a nyitánya, — ha tán nem is teljes tudatossággal, ő maga készítette elő. Bár Pápáról való távozása előtt Szeberényinek írt soraiban egzisztenciális kényszerhelyzetére hivatkozott, a levél folytatása azt sugallja, hogy a belső kényszer, a művész-pályafutás leküzdhetetlen vágya játszotta a döntő szerepet/'

8 Kamaszkora óta a magyar Thália szolgálatára készült: már kisdiákként a pesti színház körül „ólálkodott", Aszódról a vándorszínészek után akart szökni, Selmecen egy német társulat előadásai miatt elhanyagolta tanulmányait, 1839-ben két hónapig Pesten mint statiszta működött, 1841 nyarán pedig egy (több?) szedett-vedett trupp tagjaként bejárta a Dunántúlt. Abban, hogy a VII. osztály eredményes elvégzése, a képzőtársasági és költői sikerek (pályázati jutalom, illetve dicséretek, A borozó megjelenése) ellenére az iskola folytatása helyett újra színésznek állt, közvetlen része lehetett egy olyan körülménynek, melyre a Petőfi-irodalom eddig nem figyelt fel, ti. annak, hogy Egressy Gábor 1842. jún. 11—19 között Pápán vendégszerepelt (a Hamlet és a Lear király címszerepét is játszotta)/'

9 s hogy az alakításait csodáló, lelkes kollégista nézők között ott kellett lennie a kipirult arcú Petőfinek is.

50 Ez az élmény is érlelhette elhatározását, hogy visszatér a „hűtlenül elhagyott" színpadhoz. Mindkét említett levele fogalmazásából kiolvasható, hogy még mielőtt Fehérvárra érkezett volna, már színésznek, a Szabó-féle társulat tagjának tudta magát. Tehát pápai tartózkodása előtt meg kellett állapodnia — legalább feltételesen — a társulattal, és erre október végén, Dunavecséről jövet alkalma is volt (Fehérvár éppen útba esett, s Szabóék, mint feljebb láttuk, október 16-án kezdték meg vendégfellépéseiket). A költő valóban nagy áldozatot hozott a színészetért: búcsút mondott az iskolának, törődött szülei gondját újabb keserűséggel tetézte, a vándorszínészek hányatott sorsa várt rá. Bizonyítania kellett hát, hogy helyesen cselekedett, amikor a belső parancsra hallgatott, bizonyítania hozzátartozói, barátai, volt iskolatársai —• és önmaga előtt. Ezért nem is tudjuk elképzelni másként, mint lelkiismeretes, buzgólkodó kezdőt (kétségkívül az volt korábbi színészi kísérletei ellenére is), ki a legkisebb szerepeket, sőt a statisztafeladatokat is komolyan veszi, a próbákról sohasem marad el s szövegét hibátlanul megtanulja. „Átélésre" törekedett A párisi naplopó 2. inasaként, amikor jóformán csak hahotáznia kellett („Én a szerepben jóízűn S szívemből nevetek" — mondja Székesfehérvárról keltezett, Első szerepem c. versében), s bizonyára ugyanígy járt el akkor is, amikor a Majom és vőlegény Fauszt ját („vadállatok őrje"), a Szigligeti-féle Troubadour porkolábját, a Notre Dame-i harangozó Greffierjét, az Angelo ajtónállóját vagy újabb inas-szerepeket kellett játszania. Ezek 47 L. Petőfi Sándor levelezése. Bp. 1964. 15. 1. 48 L. uo. 13. 1. 49 L. Zsigmondi B. „Pápa, jún. 20" keltezésű színi beszámolóját a REGELÖ PESTI DIVATLAP 1842. júl. 3-i számában (II. 428—431. 1.). 50 A LEAR KIRÁLY jún. 18-i előadásán, mely Egressy jutalomjátéka volt, a ref. kollégium növendékei értékes ajándékot nyújtottak át a színésznek, majd éji zenét adtak a tiszteletére (1. uo.): ünnepi verset is intéztek hozzá, melyet a főiskolai nyomda adott ki (1. az Egyházkerületi Könyvtárban lévő nyomdai megrendelőkönyv egykorú bejegyzését; a röplap 1—1 példányát az OSzK Színháztörténeti Osztálya, ill. az említett pápai Könyvtár őrzi; az utóbbi helyen a levéltári anyagban, 344. sz. a. található). 9" 131