Baróti Dezső szerk.: A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 8. 1969-70 (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1969)
KISS JÓZSEF—MIKLÓS DEZSŐ: A "második inas"-tól a "könyváros"-ig
ten színre került, 20 s bár ez a fajta hatásvadászó dráma a harmincas-negyvenes évek fordulójától kezdve nálunk is rohamosan veszít népszerűségéből, a darabot a vándorszínész-társulatok még éveken át játsszák; maga Petőfi is láthatta fél esztendővel előbb Pápán, a Komáromy—Szákffy-féle társulat vendégelőadásai keretében. 27 Fehérváron már színészként vesz részt az előadáson, mégpedig olyan szerepben, melynek révén, bár viszonylag keveset beszél, az előadás nagyobb részében a színpadon tartózkodik: a francia király közvetlen környezetéhez tartozó, udvari nemesek egyikét, Pierrefons-t alakítja. A fennmaradt nemzeti színházi szerepkönyv 28 személyeinek felsorolása majdnem teljesen azonos a színlapéval, csak annyi a különbség, hogy a király — különben jelentéktelen — szerepét a fehérvári előadáson kihagyták; ezen kívül csak apróbb eltérések vannak: pl. Pierrefons és Savoisy a kézirat meghatározása szerint „udvarló" (udvari) nemesek; ugyanitt közéjük tartozik Sir Raoul is (akinek neve a színlapon külön áll, közelebbi megjelölés nélkül) ; de arra azért ezek is figyelmeztetnek, hogy a szöveget se tartsuk feltétlenül szó szerint azonosnak a Petőfiék előadásában elhangzottal. A kézirat három nernjese — köztük Pierrefons — jellegtelen, kevéssé egyénített figurák, kik a király távollétében gyanúsan viselkedő s Margit királynéval egy húron pendülő Marigny kancellárral szemben a királyi párthoz húznak; a cselekményre nincs befolyásuk, de a nézők az ő beszélgetéseikből értesülnek a színpadon történtek előzményeiről és hátteréről. így a II. felvonás 2. jelenetében éppen Pierrefons (Borostyán) szavaiban jut kifejezésre az a gyanú, hogy a kancellár felelős a Szajnába fúlt fiatal nemesek haláláért, s hogy a neslei toronyból vetették őket a folyóba. A három nemes később is gyakran felbukkan: jelen vannak, amikor a király híve, a fiatal Buridán kapitány megjósolja Marigny közeli bukását; amikor Buridán a kancellárt letartóztatja, illetve a királyné Buridánt elfogatja; végül ott lábatlankodnak a színen a IV. felvonás első felében is. Hármuk közül Savoisy a legbeszédesebb; Pierrefons a III—IV. felvonásban már csak itt-ott szól közbe egy megjegyzés vagy kérdés erejéig, s a IV. felvonás 4. jelenetében a király írásos parancsával távozik, hogy a halálraítélt Marignyt Montfauconba, a vesztőhelyre kísérje. Ekkor hangzanak el a szerep végszavai, amelyek jellemzőek az egész figurára: „Kegyelemhírt csakugyan örömestebb vittem volna, de mit van tennem, a király aláírta, engedelmeskedem. Még látjuk egymást, urak!" Egy hét múlva, dec. 8-án eredeti magyar történelmi drámát, Szigligeti Ede Troubadourját adja elő a társulat. Újdonság a darab: a Nemzeti Színházban alig egy évvel azelőtt mutatták be; aztán még háromszor játszották, legutóbb 1842. aug. 31-én. 29 Petőfinek újra apró szereppel kell beérnie, a porkolábéval. A IV. felvonás 1., 2. és 5. jelenetében van a színen: a király utasítására szigorúan őrzi a darab fogságba vetett hősét, Románt; közben mindössze háromszor szólal meg. 30 Dec. 11-én kerül sor a Boldogasszony temploma harangozója (ismertebb címén: A notredame-i toronyőr) előadására. A darabnak, melyet Hugo regényéből a német Charlotte Birch-Pfeiffer írt, nálunk is nagy közönségsikere 20 L. SZINNYEI életrajzi lexikona II. 211. 1. (a Csató Pál címszóban). 27 L. a pápai főiskolai nyomda egykori megrendelőkönyvének 1842. máj. 26-i bejegyzését: Színlap, Neslei torony. (Dunántúli Ref. Egyházkerület Könyvtára, Pápa.) Feltehetőleg az előadás is ugyanerre a napra esett. 28 OSzK — Színháztört. Oszt. N. Sz. N. 35. 20 L. BAYER JÖZSEF: A MAGYAR DRÁMAIRODALOM TÖRTENETE. Bp. 1897. II. 459. 1. 30 L. a fennmaradt nemzeti színházi szerepkönyvet: OSzK — Színháztört. Osztály, N. Sz. T. 57; kiadása: REGULY-ALBUM, (Szerk. TOLD Y FERENC.) Pest, 1850. 237—307. 1.
