Baróti Dezső szerk.: A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 7 (Petőfi Irodalmi Múzeum–Múzeumi Ismeretterjesztő Központ Kiadó, Budapest, 1968)

Miklós Róbert: Kölcsey Ferenc csekei otthonában

is a nyakába szakadt. Tudta ő is, mire kell vállalkoznia, hogy mit jelent az elhanyagolt birtok talpra állítása, mit jelent éppen az ő számára öccse özvegyének és a kétesztendős Kálmánnak istápolása. Mint mindig, mikor nagy baj éri, ez alkalommal is Szemerének önti ki fájdalmát: „Egyedül azon kínos tudományom van még, hogy Ádámot, a testvéröcsémet eltemettük — írja augusztus 6-án Szemerének —, és én kimondhatatlanul szenvedek. Sorsom az övével nemcsak szeretet által vala összekötve, hanem azáltal is, mert jövendőm egész intézetét az ő élete környülállásain építettem . . . Eletem következő fekvése homályban áll előttem, s ezen homály, s ez egyedüllétei, minekutána őtet, az egyetlent, kit e számkivetésben bírtam vala, elvesztettem, szánásra méltó borulatot öntenek el felettem . . . Kétség, kétség közt, édes Palim, de még fájdalmam sokkal ujabb, mint csak gondolni tudnám is, mint vívjam ki magamat."

26 Való igaz, hogy a költő Ádám halálával elvesztette egyetlen olyan férfi rokonát, akihez a bizalomnak, a megértésnek bensőségesebb szálai fűzték. A veszteséget pótolhatatlannak érezte, tudta, ezután nem lesz alkalma arra, hogy a maga helyzetén változtasson. „Jól látom azt — írja öccse halála után egy hónappal —, hogy saját erőmmel csak úgy tehetném mássá fekvésemet, ha minden kötelékektől egyszerre lemondanék, s egyedül enmagamra fordítnám figyelmemet."

27 Tudta azt is, hogy öccse özvegye és a kétesztendős árvája, Kálmán, aligha számíthatnak a gazdag apa, illetve nagyapa támogatására. Kölcsey öccse halála után — ősi magyar szokás szerint — magáénak tekintette az árván maradt családot, gyámola lett Szuhányi Jozefinnak, apja helyett apja Kálmánnak. Elete végéig ők ketten jelentették számára a családot; Jozefin — Kölcsey Antónia Pepi-nénije — hűséges gondozója lett a magányos férfinek, a kis Kálmán pedig öntudatlanul is pótolta Kölcsey szívében mindazokat az érzéseket, amelyeket az élet megtagadott tőle. Az élet ritmusa igen nehezen akart Csekén helyreállni. Kölcseynek kezdetben semmire sincs ideje. Kölcsey Ádám rossz gazda lévén, rendezetlen birtokot, zavaros gazdasági ügyeket, és ami még ezeknél is súlyosabb volt, temérdek pört hagyott özvegyére. „Most sem gazda, sem literátor nevet nem érdemlek, s az ég tudja micsoda valami harmadikká kell még lennem" — írja ez év őszén keserűen Bártfay Lászlónak.

28 Ezzel, és 1828-tól kezdve a közügyekben való egyre aktívabb részvételével magyarázható, hogy az 1820-as építkezés után csak 1835-ben — negyvenötesztendős korában — gondolhatott arra, hogy az elhanyagolt, szelleméhez és életstílusához közel sem méltó csekei kúriát a maga kényelmére átalakítsa. 1835 november végén keltezett, Szemeréhez írt levelében olvashatjuk: „Házamról tudakozódol ? Tornácocskáját lerontottam, s helyette kamrácskát és fürdőszobát rakattam. Az előszobába kemencét tétettem, s könyvtáromat az ebédlőből a kapu felé nyíló szobában állítani fel. Észak és nyugat felől kőkerítést állítottam, s mindezt saját meiszterségem alatt. Két telket zálog alól váltottam ki udvarommal szemközt, s tavasszal cselédeimet s marháimat odaköltöztetem, s magam zöld fú közt s ültetendő fák árnyában maradok."

29 Ez a kúria a község természetes központjától nyugatra, a falu főutcájának bal oldalán, a mai művelődési otthon telkén állott ; vele szemközt, az utca jobb oldalán a kiváltott telkeken helyezte el Kölcsey a cselédlakásokat és a gazdasági épületeket. 26 K. F.—Szemere Pálnak, Cseke, 1827. aug. 6. KFÖM. III. k. 340—41. 1. 27 K. F.—Szemere Pálnak, Cseke, 1827. szept. 6. KFÖM. III. 344—45.1. 28 K. F.—Bártfay Lászlónak, Cseke, 1827. KFÖM. III. k. 349.1. 29 K. F.—Szemere Pálnak, Cseke, 1835. nov. 27. KFÖM. UI. k. 730—31. 1.