Baróti Dezső szerk.: A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 7 (Petőfi Irodalmi Múzeum–Múzeumi Ismeretterjesztő Központ Kiadó, Budapest, 1968)

Vayerné Zibolen Ágnes: Adalékok Kisfaludy Károly művészi pályának alakulásához

oly könnyen csinált adósságot, messziről szerzett kedves képeitől egynéhány hét költségének előteremtése miatt, mert most már csak ilyen rövid bécsi tartózkodásról volt csupán szó — megvált volna. Visszatérte után újból Vönöckön járt, feltehetően azért, hogy végleges hazatérésének lehetőségeit Teréz nővérével megbeszélje. Azt már tudta, hogy világhírű festő sohasem lesz, ugyanakkor fiókjában már gyülekeztek drámái, s mindig előre néző optimista egyéniségét most már újabb biztató remények éltették. Vönöcki útja után nyilván már csak azért ment vissza még egyszer Bécsbe, hogy rendezze dolgait és sokkal inkább azért, hogy hazaküldhesse nehezen vett képeit, mintsem, hogy eladja őket. Mielőtt Pestre költözött, 1810 késő nyarától egy rövid időt Pozsonyban töltött barátainál, Balkis Páléknál.

36 Itt, az ország székvárosának fejlett közéletében egyszerre az elégedetlenség sűrűjében találta magát. Ferenc császár évek óta nem hívta össze az országgyűlést, a tartós politikai sérelmeket, a gazdasági pangás minden hátrányát elszenvedő lakosságot az elégedetlenség hazafiasabbá tette, mint annak idején az inszurrekció múlékony hevülése. Ebben az atmoszférában élt hazatérésekor néhány hónapot és hasonló hangulat, egyre erősödő nemzeti öntudat fogadta őt Pesten is. Pozsonyból távozva két romantikus ballada-illusztrációt és egy rosszul sikerült női portrét hagyott maga után. Szinte jelképesnek tekinthetjük azt, hogy egy új életszakasz mesgyéjén ez a két műfaj foglalkoztatta: a portré, amelynek művelésével erősödő önkritikájával párhuzamosan lassanként fel fog hagyni, s az illusztráció, a művészetet az irodalommal legszorosabban összefűző művészi vállalkozás, mely mindjobban érdekelni kezdi. 1817 tavaszától 1819 tavaszáig, kirobbanó írói sikerének pillanatáig, két esztendő telt el s ez még tulajdonképpen az útkeresés korszakához, az igazi hivatás kialakulásának szakaszához tartozik. Csupán annyiban külön egység, hogy miközben már egyre erőteljesebb az írói elhivatottságának érzése, még mindig a régi eszközökkel kell létfenntartásáért küszködnie. Jóindulatú barátai támogatják, saját famíliája viszont feltehetően bizalmatlanul figyeli az elveszettnek hitt, de visszatért testvért. Kisfaludy ,,szépmesterségek custosának" jelentkezett a „Magyar Museumba", azaz az alakulófélben levő Nemzeti Múzeum képtárának őre kívánt lenni, de József nádor visszautasította: „Ich kann ihn nicht anstellen, ich kenne ihn! er hat schöne Talente, aber ist unbeständig, würde uns, wenn wir ihn am besten benőthigen, sitzen lassen."

37 A palanitus véleménye mögött csakis a Kisfaludyak információja állhatott. Ki más állította volna a messziről érkező Károlyról ezeket a tulajdonságokat, mint családjának tagjai, hiszen idehaza utoljára 1811-ben mint leszerelő főhadnagy elbocsátásakor magatartásáról, becsületes helytállásáról hivatalosan a legjobb bizonyítványokat kapta.

38 Az elmúlt öt év alatt pedig senki mást nem zaklatott nyugtalanságával és gondjaival — csupán famíliáját. Valószínű az, hogy János testvére, a palatinus hadsegéde, nem akart felelősséget vállalni öccséért, s az ő szavai visszhangzottak a nádori döntésben. Mint Kisfaludy Károly nővérének írta, maga a múzeum direktora ajánlotta be őt a nádornál. Monografusai s később irodalomtörténészeink ezt úgy értelmezték, hogy Horvát István — a történész — jóakaró barátja, járt közben érdekében.

39 Ezzel szemben az ajánló személye csakis Miller Ferdinánd, a Nemzeti Múzeum akkori igazgatója lehetett, hiszen pontosan ebben az időben és éppen Horvát István kinevezésével kapcsolatban s egészen a nádorig felmenő fellebbezésig éleződött ki Széchényi Ferenc és Mil3fi 2. sz. jegyzetben id. mű I. k. 146. skk. 1. 37 9. sz. jegyzetben id. mű 254. 1. 38 10. sz. jegyzetben id. h. 39 UOBVÄTH JÁNOS: Kisfaludy Károly és íróbarátai, Bp., 1955. 10.1.