Baróti Dezső szerk.: A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 7 (Petőfi Irodalmi Múzeum–Múzeumi Ismeretterjesztő Központ Kiadó, Budapest, 1968)

Vayerné Zibolen Ágnes: Adalékok Kisfaludy Károly művészi pályának alakulásához

KISFALUDY KÁROLY ÖNARCKÉPE. MINIATŰR, KÖR ALAKŰ, 4 CM ÁTM. A SÜMEGI KISFALUDY EMLÉKMÚZEUM TULAJDONA, változatlanul a legfontosabb számára — még később neves író korában is —, hogy sikereiről, eredményeiről hírt adjon neki. Saját későbbi visszaemlékezései és Kisfaludy Sándornak jó húsz év távlatából visszatekintő állítása szerint, anyai örökségét Bécsben rövid idő alatt elkönnyelműsködte. Ennek ellene mondanak Bécsből küldött levelei, amelyekben folyton anyagi gondokról panaszkodik, írásainak hangja nem lehetne annyira szemrehányó, ha komoly összeg léha elköltése terhelné lelkiismeretét. Számunkra legfontosabbak azok az utalások, amelyekben festői tevékenységéről találunk némi adatot: ,, ... És te kedvesem, légy békén irántam — én elkezdem pályámat és remélyem elvégzem, bármely tövises útra vezet . . ." írja 1812-ben. Néhány héttel később egy festményét is említi: „Hogy nem hiába vagyok Bécsben, itt elküldöm a bizonyságot, s hogy nem hiába töltöm az üdőt, mert e rövid üdő alatt nagy előmenetelt tettem. Vedd édes Trézsim a képemet, mint ha magam jönnék . . . Most haza nem mehetek, mert ezen mesterséget, melyet már annyira vittem, félbe nem akarom szakítani." Legérdekesebb ugyanannak az évnek júniusából Pozsonyból küldött hosszú levele — apjával békülni ment oda —, ebből tudunk meg legtöbbet tanulmányairól, tehetségének tudatáról, terveiről, művészi munkájának hiányzó anyagi feltételeiről: „A ki Bécsbe nálam volt és igazat szól, nem tagadhatja nagy előmenetelem és fáradhatatlan iparkodásom. De végre mégis adósságra szorultam, mert egy oly mesterség minden ágának megtanulása sok időt kíván. Az Akadémiát elhagyván jól élhettem volna mindjárt, hacsak egy kis segítség lett volna a sokféle drága eszköznek megszerzéséhez — még most is azon szenvedek. Mert nagy munkába nem kaphatok, és a képírás, kivált ha az ember érdemét fent tartani akarja, csak alig alig táplál. . . Az öreg úr azt írja, hogy szégyenli, hogy egy Kisfaludy piktorrá lett: egy más országban herczegek is azután élnek és nékem mint pictornak mindig annyi böcsületem vagyon minden pallérozott nemzetnél, mint egy szegény hadi tisztnek — elől tévén, ha a mesterség nemes ágát űzöm, melyhez nem mindennapi tudomány, meleg szív és egyedül csak kevés embernek adatott talentum, tüzes phantasia, egy szóval nem közönséges elme kívántatik. Pirulás nélkül merem mondani, hogy némely adomány e szép mesterséghez bennem feltaláltatott és ki még ezután esmért, lépésemet nem