Baróti Dezső szerk.: A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 7 (Petőfi Irodalmi Múzeum–Múzeumi Ismeretterjesztő Központ Kiadó, Budapest, 1968)

Vayerné Zibolen Ágnes: Adalékok Kisfaludy Károly művészi pályának alakulásához

menyekről kívánunk szólni. További kutatásaink Kisfaludy Károly illusztrátori munkásságának, az Aurora-almanach képszerkesztői működésének és az eddig alig ismert képgyűjtőtevékenységének részletes vizsgálatára és a lehetőség szerinti be­ható tisztázására irányultak. 4 Mindezek teljesebbé teszik azt a képet, amit eddig — elsősorban irodalomtörténeti kutatások alapján — róla alkothattunk. 5 Kisfaludy Károly a legújabbi kutatások szerint 1798 novemberében kezdte meg középiskolai tanulmányait Győrben. A katolikus főgimnáziumban végezte az I— TIL, a grammatikai és két humán osztályt, utóbbit 1803 augusztusában. Ennél magasabb fokú iskola Győrött akkoriban nem volt, tehát nem fegyelmezetlen maga­tartása miatt hagyta félbe tanulmányait, mint ezt Bánóczi alapján tudtuk, hanem apja döntése értelmében nem tanulhatott tovább felsőbb iskolában. 0 Ezekről az évekről jegyezte fel Feltinger István, a kisdiák Kisfaludy Károlynak akkortájt instruktora, hogy a gimnázium mellett a győri rajzoló iskolába is járogatott. 7 1804. október elsején lett hadapród Pesten — a közbeeső év alatt Károlyt —, Sándor bátyja visszaemlékezése szerint — édesapjuk egy akkoriban Győrben működött katonai nevelőintézetbe adta, ahol „táncz, muzsika, rajzolás és nyelvek is tanít­tattak." 8 A tizenhat éves ifjú eléggé keserves gyermekkor után indult neki az életnek. Az egyéniségében később kiteljesedett és annyiszor felhánytorgatott szertelen tulaj­donságainak: nyugtalanságának, érzékenységének, könnyelműségének, de talán művészi hajlandóságának eredőit is itt kell keresnünk. Az anyai szeretet még első lépteit sem óvhatta, s a mindannyiukhoz szigorú, de őhozzá ellenségesen rideg apával szemben csak a tőle alig tíz évvel idősebb Teréz nővére gyámolította. Fenn­maradt leveleit olvasva kitűnik, hogy családja már tizenhat éves korától kezdve saját erejére hagyta. Ennek csak Kisfaludy Sándor mond ellent, aki, talán azért, hogy atyjuk gondosságát igazolja, azt állítja visszaemlékezéseiben, hogy öccsét „segéd-hópénz" vállalásával adták kadétnak Pestre, az Esterházy gyalogezredbe, és az öreg Kisfaludy anyagi áldozattal is támogatta volna fiát a zászlótartó-rang megszerzésében is, ha az ifjú hadapród ezt a tisztséget az 1805-Ös hadjárat során saját erejéből amúgy is el nem éri. A véletlen úgy hozta 1810-ben, hogy egyszerre három Kisfaludy-testvér, Sándor, János és Károly egyidőben tartózkodott Pest-Budán. Károly szeretett Teréz nővé­rének panaszkodik: nincs miből élnem ebben a mértéktelen drágaságban . . . , nem kívánok sokat, csak annyit, hogy ne kelljen mint koldusnak megjelennem . . . Adósságot kellett csinálnom, hogy kaputot csináltassak magamnak." Két héttel e levél után Sándor így számol be feleségének saját körülményeiről: ,,A palotában előkelő szállásom van, és mint szokásos: ebéd a főhercegi asztalnál." A kontraszt erős — az egyik testvér kölcsönből vesz ruhát magának, a másik a főhercegi palotában vendégeskedik. Látnia kellett ezt Kisfaludy Sándornak is, akinek éppen ezekben a napokban jutott ki az a kellemetlen feladat, hogy az említett adósságok miatt öccsé­nek apjuk dorgálását tolmácsolja. Ennek megfelelően mentegeti is öccsét haza­4 Vö.: TOLD Y FERENC: Irodalmi beszédei, I. k. Gyász- és emlékbeszédek. Bp., 1878. II. kiad. — Emlék, beszéd Kisfaludy Károly felett. VISZOTA GYULA: Kisfaludy Károly hagyatéka. A Kisfaludy Társaság Evlapja­Űj folyam. 38. k. 3903—4. 81. skk. 1. 5 HORVÁTH JÁNOS : Kisfaludy Károly és íróbarátai. Bp., 1955. FENYŐ ISTVÁN: Az Aurora, Irodalomtör­téneti füzetek 4. sz. 1955. Kisfaludy Károly válogatott művei. (Sajó alá rendezte és bevezette Szauder József) Bp., 1954. 6 SPENEDER (SOLT) ANDOR: Kisfaludy Károly. A bécsi Collegium Hungaricum füzetei, IX. 1930. 7 FELTINGER ISTVÁN: Kisfaludy Károly életrajzához. MTA Könyvtárának Kézirattára. M.irodalorn régi és ujabb írók életére von. iratok. 2. r. 8. sz. 8 KISFALUDY SÁNDOR Minden Munkái. Kiadja Angyal Dávid. Bp., 1893. Kisfaludy Sándor leveleiből ett idézetek mind e publikáció alapján közöltek.

Next

/
Thumbnails
Contents