Baróti Dezső szerk.: A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 7 (Petőfi Irodalmi Múzeum–Múzeumi Ismeretterjesztő Központ Kiadó, Budapest, 1968)
Balkányi Enikő: Irodalmi kiállítások vándorúton
ben tartanak meg. Iskolák irodalmi szakkörei számára is szép program lehet az, ha egy-egy ünnepélyes szakköri ülést a kiállítás együttes megtekintésével, megvitatásával kötnek össze — esetleg a tárggyal kapcsolatos művek részleteiből a kiállítás helyszínén adnak elő. Mindez hozzájárulhat az ifjúság sokoldalú fejlődéséhez, ismereteinek gyarapodásához, esztétikai érzékének, hazafias érzelmeinek gazdagodásához. A bevezetőben fejtegetett gondolatot - az irodalom jelentős tudatformáló szerepének érvényesítését a vándorkiállítások segítségével — az Irodalmi Múzeumnak az eddiginél fokozottabb figyelemmel és tervszerű erőbefektetéssel kell valóra váltania. A vándorkiállításoknak a jövőben az írói évfordulók fővárosi ünnepségeinek természetes velejáróivá kellene válniok. A vándorkiállítások révén az író pályájához, tevékenységének vidéki színhelyeihez közvetlenül nem kapcsolódó országrészeknek is részesülniük kellene abból az élményből, amit az irodalmi kiállítások nyújtani tudnak. De az évfordulóktól függetlenül is módot kell keresnie az Irodalmi Múzeumnak arra, hogy a magasszintű népművelésnek ezt az eszközét minél gyakrabban igénybe vegye. Ilyen lehetőség kínálkozik pl. a múzeum számára akkor, amikor egy-egy állandó, vagy időszaki (központi) kiállítását lebontja. Vannak és voltak olyan kiállításaink, amelyek eredeti felépítésüknél fogva már eleve alkalmasak arra, hogy hivatásukat lebontásuk után országos viszonylatban vándorkiállításként is betöltsék. Ilyen volt pl. a költő születésének 75. évfordulója alkalmával a múzeum központi épületében rendezett Tóth Árpád-kiállítás, amelyből lebontása után csekély technikai beavatkozással értékes vándorkiállítást készíthettünk. A népművelési szempontot ilyen esetekben szerencsésen kapcsolhatjuk össze jelentékeny gazdasági megfontolásokkal. Nagy anyagi befektetéssel, jelentős szellemi erőkifejtéssel, gonddal és ügyszeretettel megalkotott kiállítások mennek veszendőbe, válnak semmivé lebontásukkor. Ebből a tetemes értékből megmenthetünk és hasznosíthatunk bizonyos részt azzal, ha a szétbontott kiállításnak erre alkalmas dokumentumaiból vándorkiállítást szerkesztünk. Természetesen az ily módon létrehozott kiállítással szemben már nem támaszthatunk olyan magas igényeket, mint az eredetileg is vándoroltatásra szánt és az előbbiekben részletezett sajátos elvek szerint szerkesztett tárlatokkal szemben. Érmek ellenére -- amint azt Tóth Árpád-vándorkiállításunk, esetében is tapasztaltuk —• szép és hasznos hivatást tölthetnek be az ország távoleső falvaiba is eljuttatott „hatalmas képeskönyvek", a lebontott kiállításaink anyagának legjavát bemutató irodalmi vándortárlatok. Az irodalmi vándorkiállítások szerteágazó problematikájáról, a szerkesztéskor, anyag válogatáskor, a kivitelezés alkalmával felmerülő sajátos nehézségekről s az ezek leküzdésére irányuló erőfeszítésekről tanulságos képet tárnak fel az Irodalmi Múzeumnak fennállása óta készített vándorkiállításai. E kiállítások méreteit, anyagkiválasztását, a megjelenítés módját — amint azt az előbbiekben részletesen kifejtettük — minden esetben a várható közönség előképzettségének szintje, a kiállítás közvetlen célja, vándoroltatásának színtere, időtartama, az évforduló jellege cs nem utolsósorban a rendelkezésre álló hitelkeret szabta meg. Ezeknek a szempontoknak az érvényesülése tükröződik azokon a megjelenésükben, tartalmukban oly különböző kiállításokon, amelyeket az elmúlt másfél évtized alatt elkészítettünk és útnak indítottunk. Elsőrendűen népművelési, ismeretterjesztési célokat szolgált pl. Radnóti-yándorkiállításunk. amelynek tömören megfogalmazott pályaképe és életmű-ismertetése jelentős eszközként szolgált ahhoz, hogy a modern magyar lírának e kiváló képviselője a széles néptömegek körében is ismertebbé váljék.
