Baróti Dezső szerk.: A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 7 (Petőfi Irodalmi Múzeum–Múzeumi Ismeretterjesztő Központ Kiadó, Budapest, 1968)

Sára Péter: Tájélmény Ady költészetében

Verseiben a Szajnát többször is emlegeti, de konkréten, képszerűén csak az Ujjak a Szajnában c. versében idézi fel. Adyt itt valószínűleg az áradó folyó ziigó hangja és a város esti színes fényeit visszatükröző látványa ragadta meg. Ezekről asszociált merészen az élmény hatása alatt az emberi sors kegyetlen, nagy marcangoló ujjaira. Az inspiráló élményt, a Szajna látványát mindenesetre úgy adja vissza, hogy bármelyik nagy impresszionista festő megirigyelhetné. Ujjait mélyébe bemártja Paris vagy az emberi Sors : Piros, ón, zöld, korom és sárga, Rettenetes, végtelen ujjak Es fölzokog a Szajna árja. Egy hídon megállok: alattam A megkínzott Szajna zokog, Bennem pedig egyre vadabban Rettenetes, végtelen ujjak Karmolnak, mint ott lent, a habban. Élményei közül különösen szívesen formálja verssé azokat, amelyek a költő alaphangulatával, belső érzéseivel kapcsolatba hozhatók. Ezt bizonyítja a Valaki, valaki emleget is. Ebben a költeményében Ady kitűnően fejezi ki, hogy a magányosság szorongató érzéseit a nagyváros sem tudja feloldani. A társtalanul kószáló és a belső magánnyal viaskodó ember ilyenkor még a párizsi házakat is meredező kőormoknak látja, és menekülésében keresi az elhagyatott, sötét utcákat és szomorúan irigyli még a rongyos, de társasán nótázó legényeket is. A konkrét élmény itt is kimutatható, hiszen Ady egészen közvetlenül adja vissza, de ez most a vers keletkezésében alárendelt szerepet játszik, inkább csak illusztrálja a költő belsejéből feltörő panaszos mondanivalóit. S előttem párisi utca-ormok Hasogatják az eget, Szelíd kárpitját a nagy égnek. Vidám legények Jönnek dalolva Sötét utcáknak mélyiről. Még sokáig kísér az ének S én botorkálok tovább, Keresem, aki emleget, Keresem lelkemben azt, Akiért érdemes volna így élni búsan és loholva Sötét utcákról nézve az eget. A Megint Paris felé c. versében Ady azt fejezi ki, hogy akkor, amikor kapcsolatuk Lédával megromlott, a város már nem jelentette számára azt, amit korábban jelentett. 1909-ben már félve utazott Párizsba. Aggodalmait, szorongó érzéseit még a vonatból nézett táj sem tudta feloldani. A sokszor látott, váltakozó táj látványát esak éppen jelzi. Unt hegyek, kik maradtok S elémkacagó völgyek. Rohanó vonatomból Néha félve kinézek, De Párizs közelsége izgalomba hozta, és a város távolból megpillantott esti panorámája hatalmas élményként ragadta meg újra a költőt.