Baróti Dezső szerk.: A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 7 (Petőfi Irodalmi Múzeum–Múzeumi Ismeretterjesztő Központ Kiadó, Budapest, 1968)

Sára Péter: Tájélmény Ady költészetében

A valóság látványát azonban itt még a költő szubjektív pesszimista gondolatai elnyomták. A verset kiváltó élmény erejét itt még korántsem érezzük olyan hatalmasnak, mint a Májusi zápor után c. költeményében, amelynek szinte minden sorát, minden költői képét az élmény hatása alatt formálta meg a költő. A májusi eső után kivirult természet látványától valósággal megrészegülve írta meg ezt a végtelenül színes, parttalan sodrású, az egész táj jellegzetes panorámáját felvillantó csodálatos versét, amelyben ritkán tapasztalható erővel fejeződik ki a költő hatalmas életszeretete. A zaklatott idegzetű költő azonban huzamosabb ideig nem bírta elviselni az egyhangú falusi nyugalmat. Ilyenkor a városi forgatag utáni vágyakozásában valósággal menekült Ermindszentről. De a falusi tavasz jellegzetes hangulata még a menekülő ember lelkében is visszhangra talált. A kis harang a régi, Mely belezúg a csöndbe, A szürkeség a régi,. ; Fölévirít a tavasz. ($1 a faluból) Néhány versében az otthoni táj nyári hangulata is felidéződik. Közvetlen élményre többnyire azonban már csak egy-egy jellegzetes kép alapján következtethetünk, mivel Ady ezeket sokszor eredeti jelentésüktől megfosztotta, és csaknem kizárólag szimbólumként használta (A paraszt Nyár, Ázott széna-rendek felett). Konkrét élményei viszont későbbi költeményeiben (Uj magyar bukolika, Arat a magyar) már egészen tisztán felismerhetőek. Az Uj magyar bukolikában — kimutathatóan — Ady az 191 l-es év Érmindszenten is nagyon rossz termést adó silány aratásával kapcsolatos személyes élményeit fejezi ki kitűnő realista képekbon. Emberek dülöngnek a mezőről, Dél derül és rossz-felhős Észak. Sivár nyár fűi s az egész falun Bús kasza-ritmus s gaz virágok Lehelletén szállong a szegény-szag. • Sírás sír a gyér búza-világból Három tornyos, kis halk falunkba. Ebben a versében a költő már közvetlenül fejezi ki a teljes valóságot. Az ember és a táj a maga valóságában, együtt, elválaszthatatlan egységben jelenik meg. így írja meg közvetlenül személyes élményei alapján egyik legrealistább költeményét, amely már stílus tekintetében is messze előre mutat. Ehhez hasonló verseket majd csak jóval később, József Attilánál találunk. Itt már a táj sem úgy jelenik meg, mint a költőben szunnyadó érzések, gondolatok kiváltója és mondanivalójának szimbóluma, hanem mint konkrét valóság, amely megmutatva önmagáért beszél. Ady ezt az élményét már nem tágította szimbólummá, ehhez a valóságképhez már nem kellett hozzáadnia felfokozott szubjektív érzéseit, gondolatait, mert a lényeg a maga valóságában is közvetlenül kifejeződött. Ilyen és ehhez hasonló élmények sorozatát kell feltételeznünk korábbi ugar-motívumú verseiben is, de Ady akkor még a valóság konkrét képeit erősen elvonatkoztatta és többnyire saját gondolatainak igazolására, mondanivalóinak szimbolizálására használta fel. Az Uj versek és a Vér és arany költője még főként csak a jelenség lényegét és nem a valóság képét akarta kifejezni. A kettőt gyakran elszakítva egymástól alkotta meg csodálatos szimbólumait. Ezekben a szimbólumokban azonban a valóság lényege mindig kifejeződik. Sőt, többnyire Ady szimbólumai a konkrét valósághoz formailag és képszerűén is kötődnek, jelezve