Baróti Dezső szerk.: A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 7 (Petőfi Irodalmi Múzeum–Múzeumi Ismeretterjesztő Központ Kiadó, Budapest, 1968)
Vezér Erzsébet: Ady első találkozása a francia modernekkel
Ma már közhelynek számít, hogy Ady költészete a leghívebben és a legsokrétűbben tükrözi korának valóságát. Úgynevezett dekadens témái, a szerelem, a halál, a pénz és isten mind csak ennek a valóságnak más-más oldalról, más-más formában való, gyakran sokszorosan áttételes kifejezései. Halálhangulataira mindannyiszor rácáfolnak élethimnuszai, istenes versei, ha bonyolultan is, de mégis csak társadalmi harcainak vetületei, szerelmi lírája egy modern idegember szerelmi érzésének versbe transzponálása, pénzversei olyannyira a kapitalizmus ellen tiltakoztak, hogy a két háború között munkásdalárdák műsorán szerepeltek. Baudelairetől nem a dekadenciára kapott ösztönzést, hanem a valóság művészi kifejező eszközeinek gazdagítására, kitágítására. Az uj versek ciklusos beosztása rokonságban van Baudelaire verseskötetének felépítésével. Ez semmiképpen sem külső hatás, nem egyszerű átvétele egy verselrendezési elvnek. Sokkal mélyebb belső rokonságról van itt szó. Mert Ady nemcsak Baudelaire-hez hasonló vizionárius alkat és nemcsak az alkotófolyamat hasonlósága teremt köztük rokonságot, de szemléleti formájuk, szimbólumrendszerük egész zárt világa is hasonló, melynek a ciklusok csak külső kifejezései. Baudelaire egyetlen verseskötetén az is jól érezhető, hogy az egyes ciklusok nem egyszerűen tematikusán összetartozó versek füzérei, hanem alkotójuk zárt költői világának egy-egy darabja, egy-egy kontinense mindegyik, melyeket a flóra és fauna változatossága különít el egymástól és az azonos törvényszerűség korrespondenciái tartanak össze. Ady kilenc verseskötetén keresztül talán még izgalmasabb feladat volna ezt a törvényszerűséget megállapítani a visszatérő látomásokban, mert Ady ciklusai nemcsak mennyiségileg' több, de változatosabb tájakat is jeleznek. Ady szimbólumrendszerének ezt a zárt világát, melyben minden mindennel összefügg, Babits Dantééhoz hasonlította, Schöpflin pedig Goethe szavát variálva így jellemezte: ,,Ady költészete egy hatalmas fúga, amelynek vezérmotívumait megüti már a nyitány, amint a tételek tovább fejlődnek, modulálódik a hang, új meg új motívumok szólnak bele, a zárótételben aztán egyszerre, együtt zendül meg, egyetlen hatalmas harmóniában, rejtelmes összetettséggel minden eddigi motívum." 30 30 SCHÖPFLIN ALADÁR: Ady Endre. Bp., 1Ô34. 100. 1.
