Baróti Dezső szerk.: A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 7 (Petőfi Irodalmi Múzeum–Múzeumi Ismeretterjesztő Központ Kiadó, Budapest, 1968)

Vezér Erzsébet: Ady első találkozása a francia modernekkel

kísért itt. Lehet, hogy a Héja-nász az avaron vad viaskodása emlékeztet Baudelaire Duellumán&k szerelmi párbajára. De gondoljuk meg, hogy Ady már az 1900-ban írt Fantomban (Az én menyasszonyom) „vad viharban átkozódva álló" szerelmesek képét evokálta. Pedig akkor még aligha ismerhette a Duellumot. Es ha első pillanatra úgy érezzük is, hogy Léda aranyszobra Baudelaire madonnájának a költő szívében épült oltáron álló szobra után készült, a figyelmesebb elemzés megmutatja, hogy Baudelaire Madonnájának a vers blaszfémikus hangja ellenére is Mária a modellje, míg Léda aranyszobrát a költő önszerelme véste örökbe Léda valóságos vonásaiból. A Paradis Artificiels nélkül talán nem írta volna meg A magyar Pimodánt és szimbolizmusa sem úgy, főleg pedig nem olyan hirtelenül öltött volna érett formát, de a mámor és álom érzéki játéka, mint a valóság kifejezésének lehetséges eszköze akkor is foglalkoztatta volna ugyanúgy, mint Baudelaire-t. Adyt szorosan rokonítja Baudelaire-rel a költő-forradalmár szilárd hivatástudata, a múlt, a konvenciók, szokások megvetése, az ezzel járó gesztusok és pózok némelyike, olykor a polgárpukkasztásig, az a közös adottságuk, hogy a modern ember differenciált érzéseit szokatlan képekben, víziókban képesek kivetíteni; mindketten a mesterséges mámor élvezői és mégsem ösztönös, sőt nagyon is tudatos alkotók ; mindketten új szépségek felfedezői, szűz ormok vándorai. De legalább ennyi, ha nem több az, ami elválasztja őket, ami különbözik a két nagy újítóban. A döntő különbség jelentkezésük időpontjában van. Baudelaire jókor, szerencsés történelmi pillanatban érkezett. Fellépése idején még töretlen a nagy nemzeti romantikus, Victor Hugo költői egyeduralma, ami körülbelül azt jelenti, mintha nálunk Ady Petőfi életidejében lépett volna színre, mintha Ady szűz borzongásai Petőfit remegtették volna meg. Baudelaire az uralomra jutott polgárság költője, annak minden gőgjével, elzárkózásával, készülődő dekadenciájával. Eletében a francia líra uralkodó irányzata a Parnasse. Ennek költőihez személyes barátság fűzte, de művészi törekvéseiben különálló maradt, igazi folytatói, örökösei majd a halála után mintegy húsz évvel fellépő szimbolisták. Egy lépéssel kora előtt járt ugyan művészi forradalmával, de ennek a művészi forradalomnak feltételei a kor társadalmi adottságaiban már megvoltak. Innen költészetének harmóniája, művészi önfegyelme, távolságtartó fensége, szépségkultusza. Ady egy késleltetett fejlődés kényszerűen gyors beteljesedése. Ö korának gyermeke volt, de mögötte mérföldekkel volt elmaradva a magyar társadalom. Művészi forradalmának társadalmi feltételeit is magának kellett megteremtenie: „Más pillanat a magyar pillanat." — Innen lázas sietsége, tragikus színezetű messiási hite, felfokozott szubjektivitása. Baudelaire költészete hideg fényben csillogó tökéletesség, csak csúcsokat láttat. Ady tragikus birkózása kora magyar valóságával több emberi dokumentumot nyújt, költészete a csúcsokra feljutás titáni folyamatát is tükrözi. Ha Baudelaire — Rimbaud szavával — igazi isten, akkor Ady — igazi ember. Amit a két említett költőn kívül a francia irodalomból ekkor megismer, az nem nagy reveláció számára: néhány sikeres színdarabgyártó, mint Feydeau, Bataille, Mirbeau, az öreg Claretie csevegései és Gustave Deschamps kritikái a Temps-hól. Lehet, hogy olvasta Anatole France regényét, A fehér kövönt is, mely ekkor jelent meg folytatásokban a VIIurnanitéhen, de a nagy szkeptikust már itthon is megismerhette; mélyebb benyomást ő is csak az 1906-ban megjelent cikkgyűjteményével tesz majd Adyra. Verlaine-nel és a szimbolizmussal is ismerkedik már első párizsi útján, de Verlaine láthatóan nem kerül hozzá közel. Pedig Lédáék köréhez Verlaine egyik jóbarátja, egy esztétikus is tartozott, aki feltehetően sokat beszélt neki Verlaine-ről. A „vén vagabundus" különös élete vonzotta is Adyt, de az egyetlen Verlaine átköltésen kívül más nyoma akkoriban nemigen van Verlaine iránti érdeklődésének.