Baróti Dezső szerk.: A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 7 (Petőfi Irodalmi Múzeum–Múzeumi Ismeretterjesztő Központ Kiadó, Budapest, 1968)

Lengyel Dénes: Arany János és a magyar naív eposz

A Toldi trilógiában Bence illetve fia válik gyakran nevetségessé. Addig-addig dorgálja kis gazdáját, míg végül ő gyengül el a bortól (Toldi X. ének) ; amikor régi fegyverekkel megrakodva Toldit kíséri, az egész néptömeg rajta nevet (Toldi estéje III. ének) ; pórul jár, amikor gazdája lovát vissza akarja lopni (Toldi Szerelme XII. ének). Ez az epikai komikum nem áll távol a hun trilógiától sem. Arany itt is megismétli komikus motívumait, de annyi művészettel teszi, hogy az ismétlés sohasem válik egyhangúvá. Egyik legkedvesebb komikus motívuma abból a ló kedvelésből fakad, amely az ő korában jellemző volt a falusi emberre. Arany a lóhoz nem értőember ügyetlenségét, tehetetlenségét mutatja be, s ezáltal komikus helyzetet teremt. A költő megsajnálja Bencét, akit oly sokszor kinevettetett, és neki is módot ad a nevetésre. A budai kapust állítja mellé, akinek a lovakat kellene ,,elkurálni", de a becsületes varga : Illő messzeségről nézte a lovakat : Szent atyám — tűnődék —, vajmitévő legyek ? Megharap, ha elül —, rug, ha hátul megyek. Sosem ült lovon a becsületes varga, Bái" ifjabb korában a sarut megvarrta •— (Toldi estéje, VI. ének) Arany részletesen elbeszéli a becsületes varga próbálkozásait: nagy merészséggel beköti a lovakat az ólba, de arra már nem gondol, hogy a féket és a zabolát le kellene oldania. Máskor az ifjabb Bence járja meg a lóval. Véletlenül megpillantja Pejkót, gazdája lovát, s elhatározza, hogy visszalopja a jószágot. Pejkó kezesnek mutatkozik, ezért könnyen rápattanhat : De mihelyt a szőrén ülepedve fenn lett, Nosza, futni Pejkó, fel a folyam mellett! Karját a vezeték-pányva majd kirántá, ,,Pejkó te, nem arra!" fékezve kiáltá. Leugrani nem mer, nyaka szegnék mindjárt, ; Csak röhögi a ló szegény Bence kínját, Neveti magában tátos ravasz ésszel, Hogy félve sörényét markolja két kézzel. Pejkó a mesék táltoslova, amely „beavatott", s ezért többet tud az embernek Arany maga is jót nevet Bence kínján, akivel a Pejkó egyenesen gazdájához vágtat, és ott : Két lábon a Pejkó ott egyenest szökkent S leteremté Bencét földre, csak úgy nyekkent. A Csaba királyfi című hun regében hasonló jelenetet találunk (II. ének). Itt a paripa Oresztész fiát, a leendő római császárt teszi csúffá. A túlságosan kövér fiú nevetség tárgya a fegyverforgatásban oly kitűnő szittya fiatalok között. Mestere. Odoáker is szívesen űz vele tréfát. Amikor a császárfi nagy nehezen felmászik a lóra,. Odoáker megcsapkodja a bokros paripa lábát: „hadd lám, milyen futó!" Farkához rúgott az, szűk volt neki a rét, A lovag elhányta ostorát, fegyverét, Kantár helyett öllel fogódzott nyakába, Potrohát szegénynek gyötri gombos kápa. Aztán ríni kezde, vastag férfi hangon, Keresó a kengyelt lábbal a cafrangon, Vérzi a ló hasát lógó sarkantyúja, Melybe anélkül is hét ördög van bújva.