Baróti Dezső szerk.: A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 7 (Petőfi Irodalmi Múzeum–Múzeumi Ismeretterjesztő Központ Kiadó, Budapest, 1968)

Pór Anna: Egy elfelejtett műfaj

valamint az alkalmazott eszközök hasonlatossága, mindenképpen elgondolkoztató. Talán érdemes lenne további kutatással alaposabban foglalkozni a kérdéssel. Mint érdekességet említjük meg, hogy a Hölgyfutár 1853. számában találtunk egy képmutogató formában megírt kis szatírát, amelyben a kigúnyolt rémdráma egyes részeit ,,felvonás"-nak nevezi a szerző,

47 ami ismét csak arra figyelmeztet, hogy a XIX. század köztudatában némileg összemosódhatott a vásári színjáték és a képmutogatás. Egyébként tudomásunk szerint a „Gulyás Miská"-t is színházban énekelték Debrecenben. V. E rövid tanulmány keretein belül nem törekedhettünk a XIX. századi magyar színjátszás tablóinak sokoldalú megvilágítására, csupán fel akartuk hívni a figyelmet a feledésbe ment műfaj néhány érdekes vonására és összefüggésére. Azt sem tartjuk feladatunknak, hogy e tanulmány keretében kitérjünk ennek a letűnt műfajnak, a látványos tablónak és a képsorokra bontott illusztratív színjátéknak későbbi sorsára. A műkedvelő színpadon való továbbélésére már utaltunk. De talán még érdekesebb lenne végigkövetni útját a hivatásos színjáték különböző műfajaiban, a látványos operákban, pantomimben, balettben, revűben is. Balog István súgókönyve kapcsán most elsősorban a műfaj sajátos válfajára kívántuk felhívni a figyelmet, a romantika jegyében fogant sűrített énekes drámára, amelyben a tablók a képmutogató módján váltakozva mutatják be a tragédiát. Balog István tablóit a képmutogatással összevetve úgy láttuk, további kutatásra érdemes annak felderíte'se, hogy a véletlen hasonlatosságon túlmenően talán már régebben is érintkezhettek-e egymással a két műfaj előzményei, amikor valamilyen formában hasonlatosak voltak a társadalmi követelmények; a népies primitív sokadalomra való agitatív hatás volt a cél, a rendelkezésre álló eszköz pedig a könnyen megközelíthető, kezdetleges, illusztratív színjáték. Tablóinknak a vásári képmutogatóval és históriás énekkel, valamint a népi és félnépi balladáinkkal való érintkezésének jelzésével újabb adalékkal kívántunk szolgálni a XIX. század eleji népies színjáték és a tágabb értelemben vett folklór kapcsolatát illetően. Az ismertetett tablótípus ugyanis több vonatkozásban amolyan különös átmenetfélét képez az irodalmi igényű színjáték, a művészietlen vásári história és a művészetté csiszolódott népköltészet mesgyéjén. Ez a primitív illusztratív színjáték a műfajnak olyan határesete, amely a teljesen műveletlen vásári nép mellett a képmutagatótól eltérően a félművelt kispolgári és kisnemesi rétegekhez is szólni tudott. Mint ilyen, mindenképpen sokkal igényesebb azoknál a képmutogató vagy a história-műfajoknál, amelyek nem kívántak művészi értékükkel hatni,

48 másrészt viszont a balladaszerúen felépített tablók férceit szövegei még csak meg sem közelítik a hasonló tárgyú népköltészet művészi kiforrottságát. Tablóink tehát a ponyvairodalomhoz hasonlítható szinten állnak, de egyébként is a ponyvához hasonló közvetítő szerepet töltenek be a nemzetközi kulturális értékek és a hazai népies hagyományok között. Balog István a vásári kikiáltók harsány eszközeinek teljes birtokában és a nemzetközi drámairodalom hagyományainak ismeretével a közismert, a magyar folklór által már befogadott, vagy arra alkalmas témákat a kor legalsó és középrétegeinek megfelelő szinten dolgozza fel. Minthogy a tabló általában ebben a korban színjátszóink legnépszerűbb műsorai közé sorolható, ugyanakkor a társadalmi hangulatokra gyorsan reagáló moz47 Hölqyfvtár 1853. 119. sz. 488. 1. — 121. sz. 459. 1. 48 TAKÁGS LAJOS: id. mű.