Baróti Dezső szerk.: A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 7 (Petőfi Irodalmi Múzeum–Múzeumi Ismeretterjesztő Központ Kiadó, Budapest, 1968)

Pór Anna: Egy elfelejtett műfaj

ehhez a forráshoz vezet vissza a másik nyom, a képmutogatás eredete is. Ezt a feltevésünket látszik alátámasztani a hazai képmutogatással kapcsolatos irodalom is. Minthogy eddigi ismereteink szerint a képmutogatók hazánkban többnyire német nyelvűek vagy származásúak voltak, és mivel általában az a vélemény, hogy maga a műfaj hazánkban nem honosodott sajátosan magyarrá, így hazai kutatóink a műfaj jellemzőinek meghatározásához általában Hans Naumann tanulmányának megállapításait veszik alapul.

41 A jellemzést a következőkben foglalhatjuk össze: A Bänkelsänger (képmutogató) a kifeszített ponyva mellett hosszú padon állva pálcával mutogatja a vásznán a 6—9 mezőre bontott eseménysorozatot, először prózában részletesen, majd versbe szedve énekszóval adja elő a történetet. Az előadást sípláda kíséri, és a szüneteket is az tölti be. Eközben az énekes „segédei" az események nyomtatott szövegét árulják. Az egyleveles olvasmány, ún. Fliegendes Blatt, a történet részletes prózai leírását, majd versbe szedett énekes szövegét tartalmazza. Ezeket a nyomtatványokat Németországban ismert ponyvairodalmi vállalatok állították elő, ezek szolgálatában álltak a Bänkelsängerek. Naumann felveti a XVI. század egyleveles újságainak terjesztőivel való kapcsolatot, és említi az egyéb elnevezéseket. (Zeitungssänger: újságénekes, Gassensänger: utcai énekes stb.) és többek között utal a vásári ének és az irodalom kölcsönös hatására, a népdalhoz való viszonyára is, végül megemlíti, hogy eredetében talán a középkori legendamagyarázással van kapcsolatban. Tolnai ezt megerősíti. Szerinte a könyvnyomtatás elterjedésével kapcsolatos újságos képmutogató a XVI. században nem merőben új dolog, hanem csak egy régebbi jelenségnek az új körülményekhez való alkalmazkodása. Ahogy a templomok előtt énekelték a mártírok szenvedését, a szentek életét, és folytatólagos képsorozatban be is mutatták, úgy kerülhetett később a bibliai, majd a világi história több története is ebbe az előadási formába. Az újabb adalékot közlő Viski Károly, még a múlt század végén látott Torda városban egy képárus embert, aki a templom kapubástyájának belső falán akasztotta ki és magyarázta szentképeit és egyéb olajnyomatait. A képfelmutatással illusztrált prédikációmagyarázásokról már szóltunk hazánk középkori színjátszásának és az élőképnek első nyomaival kapcsolatosan. Megemlítjük még, hogy Kardos Tibor a képsorokkal illusztrált passiómagyarázás hazai maradványának tartja a mai napig elevenen élő kereszt út járás azon szokását, hogy a menet élén a pap az egyes stációk képeinél magyarázza a történetet. Naumann, Tolnai és Viski tehát arra hajlanak, hogy a képmutogatásban a középkori legendamagyarázásnak egy elvilágiasodott utódát lássák. Kardos Tibor kutatásai viszont az élőképekkel való közös forrást látszanak jelezni. Ennek bizonyítása és a további fejlődés nyomonkövetése nem áll módunkban. De a képnek, szobornak és az élő, emberekből utánzott képnek valamilyen színjátékszerű funkcióban való találkozása mindenképpen ismert kultúrhistóriai jelenség. így csupán utalunk a középkor, a reneszánsz és a barokk egyházi, világi ünnepségeire, a körmenetek és diadalmenet során oltár, vagy diadalív formájában emelvényre, vagy járművekre állított szoborszerű élőkép csoportozatokra.

45 A XVIII—XIX. században pedig, 44 TOLNAI V. id. mű,-VISKI K. id. mű. — TOLNAI V. : A „Képmutogató" eredete. (A német Bänkelsänger s néhány magyar adalék.) Ethn. XXXII. (1921) 109. 1. ELEK OSZKÁR: Arany János „Képmutogató"-járól. írod. tört. 1910. V. 291. TOLNAI V.: A faragószék nótája. Ethn XLI (1930) 204. 1. — T

BIEBING—PIRKHERT : A faragószék nótájához. Ethn. XLV. (1934) 77. — HANS NAUMANN „Studien über den Bänkelgesang" (Zeitschrift des Vereins für Volkskunde XXX. 1921.) 48 ANGYAL ENDRE: Theatruni Mundi. Budapest, 1938.- Gregor: id. ml- H. Kindermann id. mű.