Baróti Dezső szerk.: A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 6. 1965-66 (Petőfi Irodalmi Múzeum–Múzeumi Ismeretterjesztő Központ Kiadó, Budapest, 1967)

BARÓTI DEZSŐ: Vénusz magyar változásai

származást jelent, az erkölcs hagyományos vitézi erkölcsöket; a szépség individuálisabb tulajdonsága ezek mellett már csak másodsorban kerül elő az egészében véve is banális, egyéni vonásokat háttérbe szorító jellemzésekben.

11 Gyöngyösi szerelemkoncepciója szinte minden lényeges mozzanatában megegyezik azzal, amit a szív mítoszainak története az irracionálisán fellobbanó szenvedélyes szerelem, az „amour-passion" ellentéteképp tiszteleten alapuló szerelemnek, ,,

amour d'estime"-nek nevez. Legtisztább világirodalmi megtestesítésüket Corneille ,,Cid"-jének és ,,Oedipe"-jenek arisztokratikus hőseiben és hősnőiben szokták felismerni. A tisztelet itt vagy a nagy névnek és a véle együttjáró heroikus erényeknek szól; a corneille-i hősnő (akárcsak Gyöngyösi nőalakjai) csak dicső hőst vagy egyenesen uralkodót tart magához méltó párnak, s ettől is megköveteli a hősiesség valamilyen bizonyítását. Nem testi szerelem tehát, a szépségnek is csak annyi jelentősége van benne, amenynyiben a nagy lélek szépségének hordozója. Lényegében véve tehát intellektuális, antierotikus jellegű magatartás, a szerelem érzését, vagy akár szenvedélyét ugyanis akarati elszánással alakítja ki, és teszi virtusa részesévé, olyan erkölcsi erővé, amelynek törvényei férfira, nőre egyaránt vonatkoznak, sőt a nőt csak akkor tartja értékesnek, ha a férfival egyenrangú heroikus erényekkel rendelkezik. Joggal kérdezhetjük azonban, hogy valóságos szerelemről van-e szó, vagy csak annak arisztokrácia igényeihez és érdekeihez lefokozott birtokbavételéről, hiszen, mint már említettük, a koncepció középpontjában álló „virtus" tulajdonképp a feudális uralkodó osztály önmagáról alkotott illúzióinak egyik része. Hogyan jutott el Gyöngyösihez ez a szerelemkoncepció? Corneille-t természetesen nem ismerhette, kettejük rokonsága (erre már előttünk utalás történt) kizárólag csak azon alapszik, hogy a nagy francia drámaíró egész világképe még sokat megőrzött az arisztokrácia középkori gyökerű, de a reneszánsz óta Plutarchos és Seneca által is megerősített hősi illúziójából, az uralkodói abszolutizmustól még alig megfegyelmezett, öntudatos nemesség Fronde-ok emlékeit őrző virtusából.

12 Nos, ez a virtus a hazai feudalizmus viszonylagos elmaradottsága folytán Gyöngyösi idejében nálunk sokkal elevenebben élt, mint bárhol másutt, sőt a török háborúk és a függetlenségi harcok idején határozott értéket is jelentett. Meglátásához tehát semmiféle irodalmi mintára nem volt szükség, de a műfaji mintáját jelentő epithalanium-költészetből ebben a vonatkozásban is meríthetett, hiszen az előkelő házasságok alkalmából készült humanista gyökerű házassági énekek a dolog természete szerint épp az arisztokrácia önmagáról alkotott képét igyekeztek hízelgő módon megfogalmazni.

13 Ez a sajátos szerelemkoncepció egészében véve mégis mélyen a hazai feudalizmus világában gyökerezik, amit egyébként az is bizonyítani látszik, hogy a martialis vonások sokkal erősebb hangsúlyt kaptak benne, mint Corneille tragédiáiban, ahol ezt az ősi örökséget már sok modernebb elem színezi, azt pedig talán mondanunk sem kell, hogy Gyöngyösi világa sokkal primitívebb, provinciálisabb, mint a nagy francia íróé. Nemegyszer azonban épp primitívsége folytán ábrázolja reálisan azt, amit Corneille elleplez vagy szépítő látsza11 L. : WALD APFEL IMRE: i. m. 12 Gyöngyösi és a corneille-i heroizmus kapcsolatáról 1.: WALDAPFEL IMRE: i. m. Corneille világképére: PAUL BÉNICHOU : Morales du grand siècle, Paris, 1948. GYŐR Y JÁNOS : A francia dráma kialakulása, Budapest 1956. (Gépiratos kand. ért., gazdag mai tájékozottsága bibliográfiával.) Vö. még tőlünk : Ágis tragédiája. A Petőfi Irodalmi Múzeum Evkönyve 1962. 13 Vö. WALD APFEL IMRE: Gyöngyösi dolgozatok. ITK 1933.