Baróti Dezső szerk.: A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 6. 1965-66 (Petőfi Irodalmi Múzeum–Múzeumi Ismeretterjesztő Központ Kiadó, Budapest, 1967)

SÁRA PÉTER: Margita élni akar

A jelképes történetbe Ady nagyszerűen belesürítette az egész kor politikai harcainak lényegét. Természetesen nem feledkezett meg saját tevékenységéről sem. Vallomásában felidézi nagyszerű sajtóháborúit, a feudális Magyarország képviselői ellen folytatott támadásait. Az 1905-ös események utáni kor felidézésénél gyakran előforduló zárójeles strófák azonban már arra utalnak, hogy a költőt mégis sikerült megzavarni. A zárójelek ugyanis azt jelzik, hogy Ady a történetből kilépve, közvetlenül szól az olvasókhoz. Siet, mint akit zavarnak. Nem tudja, mikor kell a mesét abbahagynia, de a lényeget el akarja mondani: (S ha Margita és piktor Ottokár E mesében nem lesznek boldog párok. Egy boldogabb végű történetet Rajongva, sőt holtan is bizton várok. Mert lesz tán már kis elhelyezkedés E vergődő, bolondos Szittyiában S vár is már az Ottokár újhodt vára A leendő, békültebb Margitára.) A költőt elkedvetlenítette, hogy írását a pletyka kapta szárnyra, hogy barátainál sem talált kedvező fogadtatásra, sőt még Vészi Margit sem reagált különös üzenetére. A komolyan betegeskedő Adyt nagyon bántotta, hogy egyesek ezt a művet már hattyúdalának vélték. Megbántottságának így adott hangot az ötödik folytatás, illetve fejezet elején. (Nem imádom a cifra temetést Akkor sem, ha eleven isten kapja S fekete parádés sír-lovagok Alinak körül: jó barátok csapatja, Mely eltemetne pompás-örömest S mely azt hiszi, hogy Margita regénye Agónia, búcsúzkodás, rogyodt sor: Hohó, urak, látjuk még egymást sokszor.) És vallomását makacsul tovább folytatta. A magyarok Tisza István felé történő kacsintgatását, közeledését, majd visszatérését, a függetlenségi politikusok minden csődje ellenére is olyan gyermekes dolognak tartotta, mint Vészi Margit visszatérését férjéhez. íme, itt egy gyermekes amazon, Ki vár, várják s nem várhat várva, Ki biztos búhoz bátran visszamegy Prédájaként ál álmú őrületnek. (Hogy eszméltek a csalt magyarok is lent, Tisza Istvánt vették vissza, mint Istent.) Ottokár révén Ady nagyszerűen tudta megmutatni még a legtitkoltabb érzéseit is. Vallomásaiból csupa őszinteség árad. Különösen jelentősek azok a magyarázatai, amelyek politikai meggyőződésének, megnyilatkozásának okaira utalnak. Talán ebből a művéből lehet a legvilágosabban megérteni, hogy Ady Tisza ellenességét nem szubjektív indokok határozták meg, hanem alapvető politikai okai voltak. A demokráciáért küzdő forradalmi költő Tiszában látta a poroszokat utánozni akaró hazai junkerek vezérét és főtípusát. Ady tőlük féltette legjobban a magyarságot, mert előre látta, hogy az ő vezetésük súlyos katasztrófába sodorja az országot.