Baróti Dezső szerk.: A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 6. 1965-66 (Petőfi Irodalmi Múzeum–Múzeumi Ismeretterjesztő Központ Kiadó, Budapest, 1967)

BARÓTI DEZSŐ: Vénusz magyar változásai

lis elszánások hozzák össze mint a valóságban, hanem az istenek személyiségfeletti, végzetes ereje. ,,A szerelmet az istenek szokták osztogatni", ,,a szerelem dolga isteni végezés. . . " ,,ez az a végezés, kit Fátumnak hívnak", olvassuk nem is egy helyen pusztán a „Murányi Vénusz"-ban. A mesterkélt apparátus árnyékában feltörő bensőséges líra (erről érdemes lenne egyszer külön tanulmányt írni) azonban, mint már említettük, helyenkint mégis mintha arról vallana, hogy Gyöngyösi nem puszta kiszolgálója kora szív-mítoszainak, hanem a szerelem magyar költői között is jó hely illeti meg. Amadé világa legalább látszólagosan sokban elüt a „Murányi Vénusz"-étól. Időnként még emlegeti, hogy „Mars Vénusznak hív barátja", s hogy „szerelem s vitézség egyenlők sok dologban", de minden jel arra mutat, hogy míg Gyöngyösinél legalább valóságos várakért folyt a harc, itt egyedül az alkov futó kalandja a végső cél. Versei között különben nehéz eligazodni, mert több egymással szinte szöges ellentétben álló érzelmi magatartás olvasható ki belőlük, ezért a nevéhez kapcsolt műveket hajlamosak lennénk akár két vagy több költő műveinek tulajdonítani. Szövegeinek hitelessége egyébként máig sem eldöntött kérdés; egyáltalán nem lehetetlen, hogy saját versei közé szájról szájra terjedő közköltészeti dalokat iktatott be, adoptált vagy esetleg minden belső azonosulás nélkül játszadozott el a gáláns líra közhelyeivel. Nem is egy olyan verse van — ezeket érezzük a legkevésbé övéinek —, amelyben s szerelem olthatatlan tüzéről beszél, vállal örökös rabságot, olyannyira, hogyha hinnénk szép szavak igazságában, már-már az őszinte szerelmi szenvedély költői közé sorolnánk be. Az ilyen sorok pl., hogy „Te vagy lelke életemnek, Szive megholt testemnek", a szenvedélyes szerelem hajnalhasadását elhozó trubadúr költészetből jutottak el valamiképp hozzá, s a szerelem Fátumának, sőt a síron túl is élő szerelemnek szintén az említett világból való mítosza is megjelenik nála. Joggal kérdezhetjük, vajon az ilyen, bensőségesebb sorok egy hirtelen és gyakorta fellobbanó temperamentum legalább egy-egy pillanatig őszintén átérzett érzelmeiről vallartak-e, vagy csak régi közhelyek modoros, esetleg nem is tőle való ismételgetései ? A válasz megtalálása erősen megnehezítené dolgunkat, ha egy mindenre kiterjedő Amade-portrét akarnánk felvázolni, a szerelemkoncepció változásainak vizsgálata szempontjából azonban szerzőség problémája csaknem teljesen közömbösnek tekinthető. Ha másképp nem, munkahipotézis gyanánt a következőkben mégis elfogadjuk, tehát hogy a hagyományosan neki tulajdonított versek valóban tőle is valók.

14 A lángoló szavak ellenére sem mély líra ez, igazában véve csak minden komolyabb érzelem nélküli társas játékféleségről van szó, ahol a szerelmi hódítás nem sokkal nagyobb értékű, mint egy megnyert kártyaparti, s ahol a gyors győzelem éppúgy a játékszabályok közé tartozik, mint a gyors szakítás. Ezt nem is egyszer nyíltan megfogalmazza, legtalálóbban talán a címével is jellemző „Ah nehéz egyet szeretni" néhány sorában: Ah nehéz egyet szeretni, Sok ezer közt egynek hinni, Mikor sokan kedveskednek, Van is oka: mért tessenek: Egyet én mért szeressek ? Egyért ezret megvessek? (14'3) 11 A zárójelbe tett számok a továbbiakban NÉGY ES Y LÁSZLÓ kiadására (VÁRKONYI AMADÉ LÁSZLÓ versei, Budapest, 1892. OK. 821—830. sz.) utalnak. Helyenként a kiadás bevezetőjét is hasznosítottuk. Mellette 1. még GÁLOS REZSŐ monográfiáját (Báró Amadé László, Pécs, 1936.); VARGA IMRE: Amadé-versek kéziratos énekeskönyveinkben IK. 1959.