Baróti Dezső szerk.: A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 6. 1965-66 (Petőfi Irodalmi Múzeum–Múzeumi Ismeretterjesztő Központ Kiadó, Budapest, 1967)

V. NYILASSY VILMA: Karlsbadi nyarak

Sokat olvas meghitt karlsbadi tanyáján: főként klasszikusokat. 70-ben kedvelt Arisztophanészének vígjátékait viszi magával; ezektől aztán nem is tud megválni mindaddig, amíg all komédiát — nagy titokban — le nem fordítja mind. (Karlsbadban fogott neki a nagy vállalkozásnak — itt készítette Az acharnaebeliek-et 72 nyarán s a Lysistraie egyes részeit 73-ban ; a többit loppal otthon, Pesten, akadémiai robotja mellett. 1874 júniusában kész a mű: együtt a 11 vígjáték magyar szövege!) A hallgató Arany e hirtelen felvetődő remekművei és a fordítás munkájának szédületes gyorsasága sokat foglalkoztatták kortársait és életművének kutatóit egyaránt. Részletesen elemezték, fejtegették az arisztophanészi vonzás nyelvi-politikai-lélektani okait, lehetőségeit. Maga Arany — Kont Ignác 1880-ban megjelent ismertetésére reagálva — ingerülten fakadt ki: „A bíráló nem hiszi, hogy engem Arisztophanész csak philologice érdekelt; politice kellett érdekelnie. Hát még egy harmadik nincs: aestheticeV'

8 Igen, ebben van a rejtélyes vonzás lényege: Aranyt az arisztophanészi komédiák költői-esztétikai hitele ragadta meg ellenállhatatlanul. Csakhogy az ő számára az aesthetice nem elvont ,,széptani" tételek érvényesülését jelentette csupán. Petőfihez, vagy éppen Arisztophanészhez hasonlóan Arany esztétikai nézetei is sokkal gazdagabb világot teremtettek a művészetben: szorosabb összefüggéseket igényeltek élet-emberi valóság-nyelv-művészi szerkezet — stílus és költői meglátás, megfogalmazás között, semhogy absztrahálta volna az esztétika törvényeit. S ahogy annakidején Petőfi a természetes egyszerűségével, fiatal merészségével, a nép nyelvét és gondolatvilágát friss erővel és nagy művészettel megszólaltató varázslatos szenvedélyével ragadta magával Aranyt ; Arisztophanész is befészkelte magát szíve világába törhetetlen teremtőkedvével, határozott emberi-költői ítélőkészségével, bátran egyéni s egyben általános érvényű esztétikai nézeteivel. A komédiákban a nyelv művészi ereje, apolitikai mondandó izgalmas aktualitása, a humor helyénvaló vaskos-könnyed játéka, a dialógusok élénksége, a szerkezet és ritmus szellemes fölénye külön-külön is megannyi vonzerő a költő számára. De Arany a mindezt szervesen egységbe foglaló esztétikai tökéletességet és teljességet fedezte fel Arisztophanészben ; az emberi élet és politika, társadalmi gondok és személyes érzelmek; a kicsiség és tépő szenvedélyek, valóság és művészi teremtenitudás teljessége és ereje bilincselte le, majd ragadta magával olyannyira, hogy felszabadította benne az erőszakosan visszafojtott költői tettvágyat. Arisztophanész az öreg Arany Petőfije, aki bénító, önemésztő tépelődései közben a maga sodró lendületével ellenállhatatlanul alkotásra késztette. Mert Arany nem fordította Arisztophanészi, hanem megalkotta a komédiákat, ugyanolyan teljes esztétikai hitellel és teremtő szenvedéllyel, mint Arisztophanész; — ahogyan csak a legszemélyesebb műveket lehet létrehozni. Jómaga is inkább költői alkotásnak érezte a vígjátékokat, semmint fordításnak; azért is rettent meg annyira, amikor napfényre került, hogy mivel mulatja idejét Karlsbadban; ezért tiltakozott — mint akit tetten értek! — kiadatásuk ellen, arra appellálva, hogy ,,. . . e fordítással egyelőre semmi irodalmi célom nem volt, csupán beteges állapotomban szórakozást s mintegy e Vö. Voinovich III. köt. 233—234.