Baróti Dezső szerk.: A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 6. 1965-66 (Petőfi Irodalmi Múzeum–Múzeumi Ismeretterjesztő Központ Kiadó, Budapest, 1967)

BALKÁNYI ENIKŐ: Rajzok a múltból

A 13. f. „Előjel" (1836) című, Zrínyit dicsőítő epigrammájáról : .ítél. 1837-ben: csekély becsű, majd később év nélkül: nagy becsű. A 18. f-n: „Barátom emlékkönyvébe". (1836. jún. 9-én.) A költő ítélete ígv szól: 1837. ítél: Mehet!, majd később más színű tintával, keltezés nélkül: Jöhet ! A 19. f-n: „Harczos időkből. . ." (29 September 1836.) Az erősen átjavított, áthuzgált 12 soros költemény a következő bírálatokat kapta szerzőjétől : ítél. 1837. — Legjobb munkám, majd ítél 1838-ban legrosszabb munkám. Ezeken kívül még sok tréfás, játékos kritika sorakozik fel a versek után, mint pl. nem szerencsétlen, s később ugyanarról a versről: nem szerencsés. Egy másikról: It 1837: tetszik, majd évszám nélkül: nem tetszik. Egy epigrammáról: Három hónappal később ugyanaz mi három hónappal az előtt volt, s mégkésőbb : Ugyan az mi hat hónappal az előtt. S még ilyesmi is előfordul : Egy hónappal később : semmit sem ér, majd halvány tintával ott a megjegyzés: igen sokat ér. A kötetke második felében összemásolt versekről már nem jegyzett fel a költő ilyen játékos, önmagával kötődő, tréfálkozó bírálatokat. A könyvecske közepén, a 72-től a 61. lapig — az író a füzet végétől visszafelé haladva jegyezte fel a szöveget — a költő nejének kézírásával prózai szöveg található. Az „Emlékiratok" címet viselő fogalmazvány hevenyészett, több helyütt áthúzásoktól, javításoktól tarka, de mindvégig jól olvasható szöveg. Töredékessége, tartalmi és stílusbeli hézagossága, ötletszerűen egymásután sorakozó epizódjai arra utalnak, hogy a fogalmazvány Vachott Sándorné első kísérlete visszaemlékezéseinek formába öntésére. Ismeretes tény, hogy Vachott Sándort a forradalomban játszott szerepe, főként pedig Sárosy Gyulához és más gyanúsított ^személyekhez fűződő kapcsolatai alapján 1851-ben letartóztatták és az Újépületben hónapokon át fogva tartották. A bebörtönzés lelki és testi megpróbáltatásai, a kényszerűleg magára hagyott családért való aggódás az érzékeny lelkű költő teherbírását túlságosan súlyos próbának vetette alá. A mélyen érző lélek egyensúlya a börtönben megbomlott, a fogoly gyógyíthatatlan kedélybetegség és üldöztetési rögeszmék áldozatává lett, társadalmi léte megszakadt. A három kisgyermekkel magára hagyott feleség az elszenvedett izgalmak, gyötrelmek terhe alatt, társtalanul, az írásban keres kínjaira enyhülést. A lelki összeroppanás küszöbén emlékeihez, boldog gyermekkorának vigaszt hozó, derűs képeihez menekül. A kéziratban is említi, s később az 1864-ben „Rajzok a múltból" cím alatt megjelent emlékiratainak előszavában is kifejti, hogy mélységes fájdalmát, gyötrő aggodalmait emlékezéseibe merülve próbálja enyhíteni. A fogalmazvány-töredék ennek a vigaszt kereső, fájdalom tépte léleknek mély hatású megnyilatkozása. A kéziratnak úgyszólván minden részlete megtalálható a később megjelent életrajzi munkában — egyik-másik epizód részletesebben kifejtve, pontosabb adatokkal —, és az említett művel csaknem teljesen megegyezik az Abafí-féle Figyelő 1886. és 1887. évfolyamaiban részletekben közölt szöveg is. A kézirat lapjain azonban a sorscsapások alatt megmegvonagló szív első, gátlástalanul kitörő jajkiáltása hangzik fel, s értékét éppen az érzéseknek ebben a spontán áradásában ismerhetjük fel. A később nyomtatásban megjelent emlékiratot már az évek múltán lecsitult szenvedéseire visszatekintő író gondosan csiszolgatva vetette papírra, ezért az immár il 161