Baróti Dezső szerk.: A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 6. 1965-66 (Petőfi Irodalmi Múzeum–Múzeumi Ismeretterjesztő Központ Kiadó, Budapest, 1967)

BALKÁNYI ENIKŐ: Rajzok a múltból

Vachott Sándor — Csapó Máriának. Pozsony, 1843. jun. 18. Jelzete: V. lev. V. 1159/2. Édes szép menyasszonyom! Iszonyú nagy bűnösnek tartom magamat, hogy igen kedves leveledre rögtön nem feleltem; csak az szerencsém, hogy te igen jó vagy 's nekem megbocsátasz. Szállásunk tehát a' Fáczánnál leend. Nagy jól van lelkem, csak az kár. hogy a' szoba egygyel nem kevesebb. Ezen roppant elmésség Beöthy Zsigmond egy fölvonásos vígjátékáról jutott eszembe, mellyről szinte az mondatott, csak az kár, hogy egy fölvonással nem rövidebb. — Múlnak a' napok édes Marim, nem sokára elmúlik mátkaságunk ideje 's jőni fog a' nap, melly egyesítend bennünket. Ez is el fog múlni, mint az egész élet és minden; de azoknak nincs panaszra okuk, kik egymást forrón szeretik. Igazán szeretve és szerettetve, minden perez egy-egy örök boldogság; 's hálásan ismerem meg, hogy mióta egymást szeretjük, milly sok perczeim, óráim és napjaim valának, mellyekből, választás nélkül, egy is többet ért, mint igen-igen sok embernek egész élete. És ezért áldom sorsomat. — Elhamarkodva tettem ezen szavak után: áldom sorsomat, a' pontot és vonást ; oda tartoznak még e' szavak is: és áldalak Tégedet. Nem egyedül természet' ösztöne, sem azon körülmény, mellynél fogva születésed óta, érzőbb kebellel birsz, mint legtöbb társnéid,