Baróti Dezső szerk.: A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 6. 1965-66 (Petőfi Irodalmi Múzeum–Múzeumi Ismeretterjesztő Központ Kiadó, Budapest, 1967)
BALKÁNYI ENIKŐ: Rajzok a múltból
A' parton, Pozsonban, egész sereg ország-gyűlési nép várta hajónkat. Többek közt Imre öcsém. Szállást, mint előre tudhatám pontosságáról, számomra nem szerzett; a' vendéglők (sic!) pedig annyira tömve valának, hogy szállni sem tudtam volna hová, ha Bereznay Pista meg nem kinál. Neki ugyan egy kis előszobás lakása van, de örömmel osztja meg velem. Mindaddig nála maradok, mig alkalmas szobát nem találok. Idejegyzem az utczát: Nagy Vödricz. 816 szám. Kár volt sietnem Pozsonba. Az udvar Bécsből csak f. h. 17kén jön le, addig itt semmi érdekes nem történik. Alig tudjuk magunkat orientálni a' zavarban. Holnap néhányan, ha kedvező idő leend, a' dévényi várat látogatják meg. Már a' ligetben járkáltam. Kimondhatatlan szép. Alig várom, hogy jöjj édesem, 's együtt lássuk. De ugy-e még e' héten eljöttök? Isten hozzon! — Tegnap már igen nehéz volt nélküled lennem. Ma fölnyittatám a' ktilesa-tlan lakatot 's elővevém arcz-képedet. Édes, jó szivem, mennyivel szebben tudsz te nézni, 's mennyivel jobb vagy, mint a' hogy itt látlak! — írd meg kérlek mikor jöttök. A' parton foglak várni. — Édes szülőidet alázsan tisztelem; testvéreidet, Vörösmartyékat, Bajzáékat stb. szívből üdvözlöm. Téged pedig, lelkem kis mátkám, ezerszer csókollak. Pozson Május lökén 1843. Vachott Sándor U.i.; Leveledet igy czimezd: V. Sándornak Poste-restante. Pozsonba. Vachott Sándor — Csapó Máriának. Pozsony, 1843. május 22-én — Jelzete: V. lev.-V. 1159/3. Lelkem jó fele-ségem! 2 Hogy ne mondhasd, mikép én neked gyérebben irok, mint te nekem, ma két levelet irok hozzád. Az elsőt reggel adám postára, e' másodikat Darányi ügyvéd által veended. Édes atyád szerencsésen ideérkezett; a' parton vártam; vele töltém a' délelőttet, együtt ebédeltünk, 's délután kisétáltunk a' ligetbe. Felőled sokat beszélénk, mint gondolhatod. Leveled ujabb áldás volt rám nézve; minden szavad olly kedves, mint semmi más e' földön. Álmatlanságod' igen fájlalom, 's habár azt hiszed felőlem, hogy igen szeretek aludni 's ez ugy is van — elhiheted, még is örömmel átengedném neked álmaimat, csak lehetne! Mert én téged jobb szeretlek, mint minden álmot a' világon, a' költői álmokat sem véve ki! Hiszen nem vagy-e te melegebb, szebb, szavad nem édesebb zengésü-e, mint a' legszebb dalé ? 'S nem vagy-e olly felejthetetlen szép nekem, mint a' dal mellyet első ifjúságomban, először hallottam ? 'S annyival felejthetetlenebb és szebb, mert azt csak hallottam, de téged láttalak is! Ha soha nem láttalak volna igen sokat nem hinnék az életben, mit most hiszek. Nem hinném, hogy van olly szent kép, mellyre a' hivő beteg, ha rátekint, meggyógyul. És én neked köszönhetem gyógyulásomat, mert egykor az én lelkem beteg volt a' fájdalomtól. Most boldog vagyok, mert ismét szerethetek 's érzem, hogy kívüled mást soha nem szerethetnék, nem tudnék, nem akarnék. Elhiszem vannak a' földnek igen igen kedves teremtései kívüled is, jók mint az angyal, szépek mint a' virág, szellem-dusak mint a' jeles könyv, de én Te benned is több jót, több szépet, több észt birok, mint a' mennyire egykori csalódásaim után számot tarthattam. 'S ha vannak elég derék leányok, vannak elég derék férjfiak is, boldogítsák azokat — én ugy is érdemem felett sokat nyertem akkor, midőn érzelmidet 2 A házasságot e levél írása után két évvel, 1845. július 10-én kötötték, a megszólítás itt és még néhány későbbi levélben nem tükrözi a fiatal pár akkori tényleges családi állapotát.
