Nyilassy Vilma szerk.: A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 1964 (Petőfi Irodalmi Múzeum–Képzőművészeti Alap Kiadó, Budapest, 1964)
SZEKERES LÁSZLÓ: A hírlapíró Jókai pályája küszöbén
A HÍRLAPÍRÓ JÓKAI PÁLYÁJA KÜSZÖBÉN 1847. jan. 2 — 1847. jún. 6. SZEKERES LÁSZLÓ 1846. december 11-én jogi diplomát szerez Jókai, jóllehet már valamivel korábban, a Hétköznapok c. regényének megjelenésekor (1846. aug.) lemond arról, hogy gyakorló ügyvéd legyen. A sikert megízlelt fogékony lelkű ifjút varázserővel vonzza magával az irodalom világa. Idegen számára a prókátori élet, a ,,Verbőczyben codificált jogrendszer csűrése-csavarása", s a szépírói ambícióinak kielégítését célzó anyagi alapot nem a pörös akták intézése, mégcsak nem is a Komárom-környéki családi birtok, hanem az újságírás biztosítja. 1846 decemberében előbb Frankenburg Adolf, az Életképek szerkesztője szólítja fel „színi rcferádák" írására, majd 1847 januárjában Helmeczy Mihály szerződteti a Jelenkorhoz újdondásznak, s bízza rá a friss híreket tartalmazó Budapesti Napló c. rovat vezetését. Ekkor indul meg Jókai a hírlapírás útján, hogy utána több mint fél évszázadon át hódoljon az újdonság ingerével csábító napisajtónak, s a mindennapi életből újságíróként ellesett apró jelenetek és korhű epizódfigurák ragyogó fantáziával írt regényeit is színesítsék és hitelesítsék. I írónk utólagos visszaemlékezései és az irodalomtörténetírásnak Jókai 1847-es publicisztikai tevékenységével foglalkozó megállapításai tele vannak pontatlan s — nem egy esetben egymásnak ellentmondó — téves adatokkal. Amit a Jókaiirodalom a pályakezdő hírlapíróról ránk hagyott, nélkülözi a filológiai körültekintést, még a szembeötlően ellentmondásos adatok korrigálására sem vállalkozik, s főként a hajlott-korú írónak a század végén elszaporodott, megbízhatatlan memoárjain alapul. Pedig a máig legnépszerűbb magyar író életműve — benne jórészt ismeretlen és kiadatlan publicisztikai munkássága — feltétlenül figyelmet érdemel. Jókai újságíró pályájának kezdete az ismeretlenségbe nyúlik vissza. Az én kortársaim c. visszaemlékezésében a következőket olvashatjuk: ,,A mint az írói pályára léptem, legelőször is elfogott Frankenburg színibírálónak. Nem értettem hozzá. Mindenkit agyba-főbe dicsértem neki. Rögtön elcsapott. Helyette felfogadott a jó öreg Helmeczy újdonságírónak, harmincöt forint fizetéssel,