Nyilassy Vilma szerk.: A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 1964 (Petőfi Irodalmi Múzeum–Képzőművészeti Alap Kiadó, Budapest, 1964)
BARÓTI DEZSŐ: A rab és a madár. Batsányi János forradalmi verseiről
A világ rendjében való megnyugvás csendül ki a költeményt lezáró, deista inspira ciójú sorokból is. A természet a Tűnődésben mégis kevesebb szerepet kap, mint a véle annyira rokon A rab és a madárban. Inkább az emberi sors jelenik meg előttünk, hol általánosságban, így amikor a „föld elfáradt lakósiról" vagy az „emberi nem bánatos éjjeléről" beszél benne, hol a közvetlenebb élmény nyers erejével. A rabtársakat rajzolja így s róluk szólva nem véletlenül a klasszikus strófák emelkedett hangulatából sajátos expresszivitással kirívó, realisztikusan megrajzolt képeket ad. Talán nem érdektelen megfigyelnünk, hogy a mitológiával rendszerint óvatosan bánó Batsányi szinte már mitológiai hősökké teszi őket, amikor annak a „bölcs és bátor Ulyss"-nak alakja jut eszébe róluk, akiben a felvilágosodás egyik ősét szerette tisztelni 27 : Elcsendesedtek társaim is, setét Szurdékaikban : nem merik átkozott Órában épült zárhelyünknek Felfakadó panaszos nyögéssel Mély hallgatását félbeszakasztani. Elcsendesedtek, — mint amaz óriás Kőszikla-barlangjában a bölcs S bátor Ulyss követői hajdan. Kik vagytok ah ? s mely mostoha sors kemény Tetszése kentet titeket itt velem Szenvedni? Melly isten haragja, Melly vak eset hoza minket öszve? Az egyetemes részvét gondolata a Tűnődést más vonatkozásban is a felvilágosodás örökségéhez kapcsolja, ez alkalommal annak filantróp etikájához. Nem egy akármilyen rab nyilatkozik meg benne, hanem az emberiség új köztársaságának egyik citoyen je, egy szinte már Rousseau-hoz hasonló lélek, aki nyitott szívvel lép ki önmagából mások felé. Batsányi szándéka azonban állandóan megtörik az őt körülvevő valóságos és lelki börtönfalakon. A helyenként ismét a már említett tirádák felé tendáló szerkezet szintén a lélek nyugtalan útjait követi: az alkájoszi strófák kötelező zártságát az egyik strófából a másikba átfutó sorok több helyen is megbontják, másutt zárójeles strófákat iktat be. Mindez már a klasszikus stíluseszményt romboló, csaknem romantikus tulajdonság. A Tűnődés megrázó sorait nem utolsó sorban az a körülmény hitelesíti, hogy a francia forradalom hősi illúzióinak szertefoszlása után az az új, a valósággal szembenéző, modernebb, szubjektívebb líra keresi itt a hangját, amelynek Batsányi — mint ismeretes —, esztétikai nézeteit tekintve is egyik magyar előfutára volt. Pályájának nem egyetlen, de talán leginkább tragikus vonása, hogy ezt magyarul többé sohasem tudta a börtönversek magávalragadó erejével megszólaltatni. 27 Vö. HORKHEIMER, MAX und ADORNO, THEODOR W.: Dialektik der Aufklärung. Amsterdam, 1947 Quirido Verlag.
