Nyilassy Vilma szerk.: A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 1964 (Petőfi Irodalmi Múzeum–Képzőművészeti Alap Kiadó, Budapest, 1964)

BARÓTI DEZSŐ: A rab és a madár. Batsányi János forradalmi verseiről

KONDOR BÉLA ILLUSZTRÁCIÓJA BATSÁNYI JÁNOS A RAB ÉS A MADÁR C. VERSÉHEZ Himnuszát előlegező szép strófája a bezártság érzésének igazi okait szinte már a társadalmi-történeti önismeret szabatosságával határozza meg: Itt nyög a hazafi most is fájdalmában, Nem vehetvén reményt árva mivoltában; S nem találván hazát önnön hazájában, Csak panasz, csak jajszó zeng bus ajakában. A franciaországi változásokra sorai lényegében véve szintén ezt az alaphelyzetet variálják radikálisabb irányba: mégsem örömhimnusz, diadalének ez a forradalom első győzelmeiről, nem arról vall, hogy a „dicsőség napja elérkezett". Leghangsúlyosabb képei között „rút kelepce", „rabság kínos kötele", „vasiga", „a jobbágyok felszentelt hóhéri" szerepelnek, s ezek emlegetésével csaknem az egész vers rabságban sínylődő népek sorsát ecseteli, s ebből tekint ki, mint valamilyen szűk börtönablakon az akkori magyar viszonyok lehetőségeihez képest távoli ígéretnek számító szabadság felé. A rabság és szabadság két végletes helyzete közötti távolságot még a költői képzelet sem tudja teljesen áthidalni. A lélek mélyéről feltörő képek, mint láttuk, csak a rabság képzetkörében mozognak, a szabadság, a forradalom világára mindössze az utolsó sor általános, inkább sokat sejtető, mint kimondó felkiáltása utal. Ezt a verset így csak elnyomott nép gyermeke írhatta meg, de épp ezért sűrűsödött történelmünk egy várakozásteli pillanatának hiteles képévé.