Nyilassy Vilma szerk.: A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 1964 (Petőfi Irodalmi Múzeum–Képzőművészeti Alap Kiadó, Budapest, 1964)

FEHÉR ERZSÉBET: József Attila töredékei

ményező konfliktus, de kell, hogy visszaálljon a lélek egyensúlya, ha a belső érzelmi potenciák még elbírják a tapasztalást, és a vágyak így összehangolhatok az állandóan változó külső világgal. Az egész belső küzdelem értelme ez. Az Eszmélet vázlataiban érezzük a lehúzó érzelmi és felemelő értelmi motívumok harcának kimenetelét: Annyit feledni nem tudsz, hogy ember ne maradj. Ez a fegyenc kor leigázhat, de szabod leszel. . . de a külső és belső világ vitájának lezárása nem a vázlatokban történik meg. Az idézett sorok csak a kimenetelt sejtetik: írójuk hű marad vállalt feladatához, és még vállalja azt is, ami legtöbb, amire ember vállalkozhat: végzi, amit tud, most már — egyedül. Hajlandó a nagy próbatételre, hogy egész elmúlt és jövendő életével ráálljon a mindenség mérlegére. Az érvek és ellenérvek dialektikája a vázlatokban is megakad már: a jövendő érdekében a külső jelenségek és relációk mérlegelését érzi szükségesnek: Hisz itt a szenvedés belül, de ott kívül a magyarázat, 8 hogy olvasod le emberül, hogyha tagjaid citeráznak. Vissza kell menni a konfliktus gyökeréig, boncolni az okokat, megvallatni és tárgyilagos mérlegre tenni a külvilág jelenségeit, a belőlük érkező jelzéseket. Nem konfhktusában, hanem kölcsönös összefüggésében kell újravizsgálni az egyén és világ, a rész és egész dolgát. — Az ötlet megragad, a vita kisebb hullámokat vet még, de a mozgáson úrrá lesz lassan a nyugalom. Felenged a hangvétel is: lágy magaszólongatás lesz a hetyke felszólításokból : Ember ne félj ! Milyen gyermeki vagy, — törődj belé, ma nem tudunk szeretni. Szemeidből a csillogás kihagy, megtanulnak a dolgokra meredni . . . A vita megszűnését a nyelvi forma megváltozása is jelzi. A vázlatok Éj van . . . kezdetű szakaszának utolsó négy sorát már első személyben írja, és az előző — idézett — szakaszt is átdolgozza első személyre. Érdekes ellentmondás, hogy a legszemélyesebb lírai mondanivaló kifejezésére általánosan használt grammatikai megoldás itt a tárgyilagosságot jobban biztosító költői magatartás kifejezését szolgálja. A változatok közvetlennek tűnő reakciói egy bizonyos élményre a szubjektivitás körében maradtak éppen indulati telítettségük miatt. A lehiggadás után az egyéni tapasztalás a végleges Eszméletben, általános érvényűvé válik, saját szemén keresztül a kor minden embere helyett méri föl a mindenséget ,,az adott világ varázsainak mérnöke". Nemcsak a forma változik meg a vers alakulása során, de lelassul a nyelvi lüktetés is: a rövid szavak pergő pattogását hosszabb, finom muzsikájú.szavak váltják fel. Elmaradnak a kemény felszólító- és szónoklás kérdőjelek, megszaporodnak a gondolatjelek: tagolják, színesítik, mélyítik a mondanivalót: A csülám szememből kihagy, szemem már tanul rámeredni a dolgokra. — Gyermeki vagy — szól — én már nem tudok szeretni. . .