Nyilassy Vilma szerk.: A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 1964 (Petőfi Irodalmi Múzeum–Képzőművészeti Alap Kiadó, Budapest, 1964)

SÁRA PÉTER: Gondolatok Ady történelemszemléletéről

forradalom szükségességét. Szomorúan kellett azonban tapasztalnia, bogy a magyar polgárság nem akar forradalmi változást, fél már az elnyomott tömegektől s így mindden kulturáltsága mellett sem képes megoldani az ország legsúlyosabb problémáit. De Ady egyre kevésbé bízott magában a polgári kultúra lehetőségeiben is. Észrevette, hogy ez a kultúra kezd felszínessé, tartalmatlanul csillogóvá válni. Különösen zavarta, hogy nem eléggé demokratikus, nem eléggé támaszkodik a népre s így nem is tudja maximálisan szolgálni az egész nemzet kulturális felemelkedésének az ügyét. Pedig Ady már 1905-ben azt vallotta, hogy igazán nagy nemzeti kultúra nem képzelhető el a nép alkotó ereje nélkül. „Nem elég, ha vannak Apácai Csere Jánosok, ha nem mély a néplélek, hiába dobjuk bele a métermázsás követ is, nem fröccsen fel a víz egy méternyire sem . . ,"

29 Ezek a felismerései is arról győzték meg a költőt, hogy tovább kell lépni a polgári koncepción is és nem szabad lemondani a népet felszabadító forradalomról, mert a nép tudná megváltani a magyar kultúrát és a nép lenne képes megteremteni a kulturált Magyarországot. „Másutt legalább kultúrhistóriai szempontból teremtett művészetet, értéket a feudalizmus és a burzsoárend is. Nálunk, ahol kultúra nincs, egyetlen megváltás volna, ha az alacsonyak fölkerülnének. Nemcsak Budapestet tenné ez városibb Budapestté, de a kultúra pírját hozná egész Magyarország arculatára . . . Kiké legyen Budapest és kiké legyen az ország? Csak azoké, akik lent vannak s akik igézett népe a kultúrának . . ."

30 Ady ekkor már tudta, hogy a magyar népi forradalomnak a vezetője szükségszerűen csak a szocialista munkásság lehet. Szocialista ihletésű versei is bizonyítják, hogy Ady rendületlenül hitt a munkásosztály friss, forradalmi erejében, történelmi elhivatottságában és nem féltette tőlük a magyar kultúra ügyét sem. Külföldi utazásai során alaposan meggyőződhetett arról, hogy a kapitalista civilizáció és a polgári demokrácia sem jelentheti az emberiség kultúrájának a csúcsát. Súlyos ellentmondásait felismerve fordult egyre bizakodóbban a jövőt ígérő munkásosztály felé. A szocializmusról volt már némi elképzelése, de a korabeli szociáldemokrata pártok politikájának fogyatékosságai sem igen lelkesítették a marxizmus intenzívebb megismerésére. Ady nem volt szocialista, de a munkásság friss forradalmi energiájában bízott. Tudta, hogy történelmet forználnak és egy egészen új világot fognak teremteni. „A Népszavába nagy ünnepek alkalmával néha verseket küldök sok esztendő óta, nem mert szocialista volnék, de mert olykor, e reménytelen országban, csak a szocialisták táborában látom nemcsak természetes fegyvertársainkat, de a magunk ellenére bennünket felszabadítókat is, ha ugyan mi polgárok s intellektüellek valaha is fölszabadíthatok lehetünk . . ."

31 A történelemből Ady kitűnően megismerte a társadalom mozgásának törvényszerű folyamatait. S így bizonyos jelekből könnyen ki tudta olvasni, hogy egy minden eddiginél borzalmasabb háború van kirobbanóban. Szerette volna távoltartani az országot ettől a veszedelemtől, de tudta, hogy ez is csak a demokratikus forradalom győzelme esetén volna lehetséges. Látta, hogy az ország történelmi alapon uralkodó vezetői felelőtlenül készítik elő a népet arra a háborúra, amely valóságos katasztrófát zúdit majd a nemzetre. De hiába volt a költő minden kétségbeesett figyelmeztetése. Eredménytelen maradt minden ostorozása, minden leleplezése. Pedig Ady jóval a háború kirobbanása előtt intette a nemzet vezetőit, hogy nekünk nem szabad utánozni, sem követni a junkerek vezette militarista Németországot, mert ezzel a saját sírunkat ássuk. 29 Ismeretlen Korvin-kódex margójára — Figyelő 1905. 30 Kiké legyen Budapest? — Budapesti Napló 1907.229. sz. 31 Harc és gvűlölet — Világ 1913. dec. 30.