Nyilassy Vilma szerk.: A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 1964 (Petőfi Irodalmi Múzeum–Képzőművészeti Alap Kiadó, Budapest, 1964)
BALKÁNYI ENIKŐ: Az Irodalmi Múzeum tárlatvezetéseinek módszertani problémái
AZ IRODALMI MÚZEUM TÁRLATVEZETÉSEINEK MÓDSZERTANI PROBLÉMÁI BALKÁNYIENIKŐ A korszerű múzeum feladatai közt egyik legjelentősebb a gyűjtemény anyag közkinccsé tétele, megismertetése, a múlt emlékeinek, a nemzeti hagyományok előremutató, jövőt érlelő-tápláló tartalmának céltudatos átplántálása a széles néptömegek tudatába. A muzeális anyag megismertetésének lehetőségei között kimagasló jelentőségűek a kiállítások. Az Irodalmi Múzeum kiállításainak alapvető rendezési elvei a múzeum gyűjteményanyagának gondos szelektálása, világos és szemléletes gondolatmenet fonalára fűzése s a mondanivaló kifejezésére legalkalmasabb anyag esztétikus keretben történő, együttes bemutatása. Az irodalmi kiállítás sokrétű feladatát csak oly módon teljesítheti, ha a rendező által szerkesztett tartalmas, logikusan felépített és egyúttal térben is megjeleníthető eszmei mondanivaló a kiállított tárgyak, dokumentumok, azok egymáshoz való kapcsolása, elhelyezésük sorrendje, hangsúlyozottságuk — kiemelt, vagy háttérként alkalmazott szerepük szerint — továbbá az összetartozó tárgyakat egybefoglaló eredeti szövegrészek, idézetek és a szükség szerint beiktatott magyarázó szövegek együttese képes egyértelműen ugyanazt a szellemi tartalmat sugározni a néző felé, s a nézőben ugyanazokat a belső folyamatokat megindítani, mint amelyek a rendező alkotó munkájának alapját alkották. A kiállításoknak önmagukban, szóbeli magyarázat nélkül — még akkor is, ha a magyarázó szöveg minimális — teljesíteniük kell azt a feladatot, hogy az átlagos műveltségű és szellemi színvonalú érdeklődő számára világosan kifejezzék a bennük végigvonuló gondolatmenetet s mégis sok esetben mutatkozik szüksége annak, hogy ezt a tartalmat, alapvető tematikát a tárlat megtekintői körében mélyrehatóbban, többoldalúan tárjuk fel. Az irodalmi kiállításokat bemutató magyarázat esetenkint szükséges voltát még nem ismerték fel kellőképpen. Természetes, hogy — különösen az egyéni látogatás tekintetében — általánosnak mutatkozik az a felfogás, amely a múzeum megtekintésének képzetét elválaszthatatlanul a csendes, elmélyedő szemlélődés, a kiállított tárgyak között egyénenkint, teljesen különböző módon való elidőzés fogalmával kapcsolja össze. Ez a felfogás kifejezetten zavarónak tekinti ilyen alkalommal a muzeológus közbelépését, amelyet a költő világába való közvetlen elmerülés folyamatában illetéktelen beavatkozásnak érez. Ez az állásfoglalás természetesen teljesen indokolt és megfelelő alkatú és irodalmi felkészültségű egyének esetében magától értetődő is. U
