Nyilassy Vilma szerk.: A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 1964 (Petőfi Irodalmi Múzeum–Képzőművészeti Alap Kiadó, Budapest, 1964)

SÁRA PÉTER: Gondolatok Ady történelemszemléletéről

lom következetlensége később komoly társadalmi bajoknak lett az okozója, mert a feudális jellegű intézmények továbbra is megmaradtak és egyre súlyosabb akadályokat gördítettek a haladás elé. „A hiba ott esett, hogy ötvennégy éve becsületesebbek, naivabbak, mámorosabbak voltak az emberek. Akik jogokat nyertek, azoknak ez már teljes siker volt s akik jogokat áldoztak, azok már oda voltak a saját altruizmusuktól. Ehhez jött az akkori napok mámora s az ezt követő őrületes erőlködés . . . Nem csoda, hogy elfeledkeztünk a legfontosabb valamiről: meghagytuk a nemzet egészére gyilkolóan ártalmas privilégiumokat, államokat az államban s a középkori feudalizmusnak nagyon sok sáncát. E sáncokba vetették be magukat a herék . . ,"

23 Ady a magyar történelemből világosan megértette, hogy be kell fejezni azt, amit 1848-ban nem fejeztek be és a legsürgősebben meg kell szabadulni a feudalizmus béklyóitól. A hazai események azonban lassan arról győztek meg, hogy a magyar polgárságnak nincs elég ereje a nagy leszámoláshoz, mert ilyen történelmi körülmények között gyengévé, erőtlenné formálódott a hazai polgárság. ,,A magyar polgári forradalmat 1848-ban megcsináltuk, mert ez akkor európai divat volt. S azóta — istenem hatvan esztendeje már — annyira sem mentünk, hogy a polgári forradalomhoz szerezzünk be polgárságot is. Valósággal azt cselekedtük mi 1848-ban, hogy a pitykéhez kabátot csináltunk. A kabátot, a szükségtelen kabátot rongyokra tépte az idő s mi most itt állunk megint a pitykével. Minden európai társadalomban az történt, hogy a polgárság túlontúl is önérzetes és hatalmaskodó lett. Nálunk egy gyönge, szétszórt, gerinctelen, urizáló hajlamú polgárság termett, amelynek se ereje, se tehetsége nem volt még annyi sem, hogy a sült galamb bekapására kitátsa a száját . . ."

24 Ezért fordult egyre bizakodóbban a nép felé, akiknek szívesen idézte fel verseiben is a magyar múít legforradalmibb hagyományait. És az új forradalmi harc történelmi létjogosultságát igazolva támasztotta fel költészetében Dózsa Görgyöt, Esze Tamást és Táncsics Mihályt. Őket és az ő szellemüket idézte meg annak igazolására, hogy a magyar világ nem változott azóta sem és a XX. században is még az ő harcukat kell folytatni és győzelemre vinni. Ady azonban azt is tudta, hogy ezek a harcok akkor elbuktak és a bukásuknak komoly társadalmi, politikai okai voltak. Verseiben ezekre is felhívta a figyelmet. A bukás alapvető okát abban látta, hogy nálunk mindig a függetlenségi harcot tartották elsőrendű kérdésnek, holott legelőször is a belső ellenséggel kellett volna leszámolni és csak azután lett volna szabad Bécs ellen fordulni. Bécs és minden ellen Nem támadhat egyszerre magyar, Ha száz harcot nem kavar. Jó vagyunk egy harcra, De először mindig itt belül Üssünk szét kegyetlenül. Az egész vüággal Rendünk egyszerre úgyse leszen, De itthon: félelmesen. Minden árulókkal Számoltunk volna itthon előbb, Mi a híres kérkedők. 23 Március idusa — Nagyváradi Napló 1902. márc. 15. 21 Mágnások és püspökök uradalma — Budapesti Napló 190S. márc. 20.