Nyilassy Vilma szerk.: A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 1964 (Petőfi Irodalmi Múzeum–Képzőművészeti Alap Kiadó, Budapest, 1964)

MIKLÓS RÓBERT: Madách Imre csesztvei otthona

„Az ágyúk mellett — írja —, égő kanócokkal jöttek a tüzérek, a lovasok is mind fegyvereiket kezeikben készen tartották. Az egész bevonulás inkább hasonlított egy nagyszerű temetéshez, mint egy diadalmenethez." Váratlan és meghökkentő fordulattal fejeződik be ez a levél. Miután azt közli bátyjával, hogy eddigelé „csak" Batthyány Lajost, Jovichot, az eszéki várparancsnokot és Szapáry Antalt tartóztatták le, arra kéri Imrét, kerekedjék fel családjával együtt és jöjjön be Csesztvéről Budára, mert „Buda még csendesebb mint valaha volt" és „sehol sem biztosabb most egy békés és hű polgár, mint itt." Debrecen vidékéről, úgymond, semmit sem hallani, és ha néha napján egy-egy kósza hír elvetődik errefelé „oly hihetetlen, hogy inkább mit se hallanánk." Madách Imrét nem igen nyugtatták meg ezek a sorok, hiába bizonygatta Károly, hogy Buda az ország legbiztonságosabb helye. Ez időben, mint mondottuk anyja és Mária nővére is Budán időzött, akinek második férje, Balogh Károly nemrég vetette le a császár egyenruháját, hogy a nép ügye mellé állhasson. Imrét nyilván az ő sorsa is izgatta. Majthényi Anna pedig minden rémhírnek felül és buzgón közli is azt legkedvesebb gyermekével. 1848. december 29-én írt levele tele van panasszal. Attól fél, hogy a férfiakat összeszedik és Galíciába viszik. Falun nem érzi a családot biztonságban, ezért ő is arra kéri Imrét, költözzék mihamarabb Budára. Imre természetesen nem mozdul. Köti őt a család, a gazdaság és mint mindig, gyenge egészségi állapota. Az anya 1849. január 29-i levele sem lehetett megnyugtató a családi bajokra különben is oly érzékenyen reagáló Madáchra. A rövid, pársoros levélben, szinte rá sem ismerünk a hajdani egyenes tartású, kemény ítéletű nagyasszonyra : „E világban már nem látjuk egymást. Ne jöjj be az Istenre kérlek. A tavaszi betegség, de jó volna most." — Majthényi Anna írja ezt Imre fiának! Az a Majthényi Anna, akinek gondjai garmadát Imre fia jelentette. Madách aggodalmak és rettenetek között él az elrejtett Csesztvén, s amint torlódnak az események, úgy nőnek a gondok is. Károly csak május végén tud magáról hírt adni, ezúttal Debrecenből. Nem tudni mikor, milyen körülmények között jutott a független magyar államiság fővárosába de amint megérkezett, roppant kínos helyzetbe került. Igazolnia kellett magát Budán való maradása miatt. Kevésen múlt, hogy a helyettes hadügyminiszter le nem gazemberezte. Levele különben is tele van panasszal. Pénze fogytán, alig tudja magát a túlzsúfolt, igen drága városban élelmezni, de legfőképpen az bántja, hogy nála későbben érkezett miniszteriális férfiak igazolása már meg is történt, míg ő a legnagyobb bizonytalanságban teng-leng sógornője, Erzsike egyik rokonának, Fráter Bélának Nagy-Cegléd utcai házában. A legtöbb gondot Madách számára mégis a legkisebb fivér, Pál jelentette. A legfiatalabb Madách-fiú nagy ígérete volt a családnak. Szépen ívelő közéleti pályáját a forradalmi események is meggyorsították, 1848-ban, huszonegyéves korában Nógrád másodalispánja volt, Palágyi úgy tudja, egyetlen volt a megyei tisztikarból, aki Buda eleste után nem hódolt meg Windischgrätz seregeinek. Madách Pál titkon elhagyta hivatalát és önkéntes futárszolgálatot vállalt Kossuth mellett. Ő is rendszeresen értesíti bátyját az eseményekről, ránk maradt leveleiből egészen pontos képet alkothatunk magunknak sorsáról és jelleméről is. Első levelét (1849. február 5.) valahonnan Csesztve közeléből, lehet hogy még Balassagyarmatról küldi bátyjának, mert miután közli végleges elhatározását, arra kéri: „ha keresni küldenék, legalább holnap délig tartsd fel őket, biztatások, vagy akármi úton-módon." Négy nap múlva újabb levelet küld Csesztvén aggódó bátyjának. A keltezés és a levél első sorai hűen tükrözik ifjúi lelkesedését, de ezek a sorok és az egész levél mondanivalója kamaszos hetykeségét sem nélkülözik: „Főhadiszállás Eperjes február 9-én este 6 óra a plébániában, a kormánybiztosoknál. —