Nyilassy Vilma szerk.: A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 1964 (Petőfi Irodalmi Múzeum–Képzőművészeti Alap Kiadó, Budapest, 1964)

KERESZTURY DEZSŐ: Batsányi János (Kiállítási megnyitóbeszéd)

állapotjával együtt jár és változik a nemzetnek sorsa", vallotta s a költészetet egyformán tartotta a nyelv és az erkölcsiség iskolájának. Politikai verseiben mondanivalójuk jelentősége mellett a formák erélye és változatossága is figyelemre méltó. A hagyományos tizenkettest szoros gyeplőre fogta; hajlékony árnyalatossággal s szenvedélyes, magas zengéssel hasznosította a klasszikus formákat. Ilyen verseiben Berzsenyi méltó elődje, ugyanúgy, mint jambikus lejtésű formáiban Kölcseyé s az ossziáni, borongó pátoszban Vörösmartyé. Nem politikai verseivel is a közirodalom ügyét kívánta szolgálni. A népszerű német szalonköltőkkel versenyre kelve, Faludi nyomán azért írt éneklésre alkalmas verseket, hogy a magyarosodó szalonoknak megmutassa: a barbárnak mondott magyar nyelv is tud kecsesen lejteni. Ilyen könnyedebb formájú, dalszerű verseiben is a személyes élmény forrósága teszi elevenné és egyénivé a közhelyszerű fordulatokat. Az elégikus és a szerelmes hangulatlírában, de a gondolati költészetben is úttörő eredményeket ért el s a férfimagány, a balsorssal szembeforduló erény s az erkölcsi belátással fékezett érzelmesség költészetében Csokonain s a nagy korai romantikusokon kívül sokáig nem múlta felül senki. Már itthon kitűnő latin tudásra tett szert; bécsi tartózkodása idején a németben is tökéletesítette magát. Pártfogói, házassága, barátai, képességei révén s néhány műve segítségével igen értékes kapcsolatokat épített Európa tudós köreivel. Az akkor még eleven újlatin költészet kitűnőségei közt tartották számon. Az „új Balde"-t mintaszerű, bár iskolás latin ódái egy elsüllyedt költői gyakorlathoz kapcsolták, de felhívják a figyelmet arra, hogy hosszú idő óta ő volt az első magyar költő, aki a maga tudós világában nemzetközi tekintélyre tett szert. Német versei, főként egyik legnagyobb igényű műve, a Der Kampf, azt bizonyítják, hogy szerencsésebb körülmények között lett volna ereje kora jó német költői közt is megállnia helyét. Batsányi életének, művészetének, látói hivatásának, világpolgárságának és hazafiságának legmélyebb kérdéseiről szól benne. Az összeroppant pálya ívei alatt azonban ez a mű is elmerült a névtelenség örvényeiben. Amikor Brünnben származása és foglalkozása felől vallatták, honorátiornak, tehát a feudális világban képesség3Í és tudása miatt megbecsült értelmiséginek, az akkoriban európai elismerést szerzett megjelöléssel „homme de lettre"-nek nevezte magát. Kora legműveltebb magyarjai közé tartozott, ezt tudta s mindvégig büszke is volt rá. A korai magyar értelmiség azon elég vékony rétegének tagja volt, amely nem öröklött jogok s nem is a hivatali rang alapján, hanem a személyi kiválóság, a hozzáértés és jellem, a közösség szolgálatában álló erény és hív fáradozás indokaival kívánta elérni, hogy a képzettség, a „csinosodott elme" is kiemelhesse az embert a szolgaságból. A rendi, egyházi szellemű magyar iskolák neveltjéből a felvilágosodás soha meg nem torpanó tudós, kutató s új törvényt készítő harcosává lett. Ifjúkorának alapos magyar jogászijtörténelmi és közéleti műveltségét, a latinitáson s a régi magyarságon felnövekedett szólamkincsét hamarosan kiegészítette az egykorú európai műveltség leghaladottabb eszméivel, ismeretanyagával és kifejezőeszközeivel: így léphetett volna az önmagára talált nagy egyéniség teljes fegyverzetében a küzdőtérre. A tudományt is az élet szolgájaként, az ember erejét növelő fegyverzetként becsülte nagyra. Eljutott a természettudományos gondolkodáshoz. Bízott az emberszellem hatalmában: „előtte meghajol a föld, a tenger, a lég legfelső ege . . . megszámlálja a menny csillagait ... s törvényt szabott a villámoknak is". Hogy érdeklődése főként a gyakorlatban is hasznosítható társadalomtudományokra irányult s hogy tevékenysége egyre inkább az irodalom területére szorult vissza, körülményei okozták, nem figyelmének s tanulékonyságának kihamvadása. Rejtegetve készült, névtelenül megjelent, elveszett, kéziratban, vagy csak vázlatban