Baróti Dezső szerk.: A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 1963 (Petőfi Irodalmi Múzeum–Képzőművészeti Alap Kiadó, Budapest, 1963)
LENGYEL DÉNES: Jókai és az 1875-ös fúzió
oldali körben száz képviselő jelenik meg március 2-án, s itt Jókai ismét kinyilatkoztatja, hogy Tisza programjában az ő elvei érvényesülnek. Végül rámutat arra, hogy ,,a haza iránti kötelesség, hogy a jelen kormány támogatására egy nagy szabadelvű párt alakuljon, mert egyenként gyöngék vagyunk, együtt válunk erőssé". Most már valóban csak maga a fúzió van hátra : a Deák-párt és a balközép összeolvasztására kerül sor. Wenckheim Béla, aki már a királynál is előkészítette a balközép sikerét, vállalja, hogy Deákot ráveszi a fúzióra. Előbb Móricz Pállal tanácskozik, aki ezt tanácsolja neki : ,,Jól van, tehát eredj az öreg Deákhoz, ki most betegsége miatt türelmetlenebb, mint valaha, de tartsd nyitva az ajtót, mert betegsége dacára, az öreg felugorhatik és kilökhet az ajtón". 13 De ettől sem kell tartani : Deák már torkig volt saját pártjával, s nem sokat törődött vele, akárkivel egyesülnek képviselői. Elsőnek iratkozott fel a szabadelvű párt tagjai közé. A szabadelvű párt március 7-én nagy bankettet rendezett a Hungáriában. Jókai a két párt összeolvadása alkalmából Wenckheim Béla miniszterelnököt köszöntötte fel. A balközép megalkuvását nemcsak a szélsőbal és az államférfiak, hanem a nagyközönség is észrevette. A Hon és az Igazmondó márciusi, áprilisi számaiban se szeri, se száma azoknak a cikkeknek és nyilatkozatoknak, amelyek azt bizonygatják, hogy a párt nem tagadta meg eddig hirdetett elveit, mindössze alkalmasabb időpontra halasztotta megoldásukat. Március tizenötödike alkalmából Jókai azt próbálja bizonyítani, hogy mindaz, amiért ezen a napon küzdöttek, 1875 márciusára megvalósult. Az Igazmondó március 21-én azzal hívja fel előfizetésre eddigi olvasóit, hogy „elveinket fel nem adjuk, Tisza Kálmán pedig kötelességének tartja a koronának mindazt tanácsolni a maga idejében, mit a hazára nézve üdvösnek tart". Jókai ebben a lapban is leközli a 12 pontról írt márciusi cikket, de láthatólag olvasóit nem sikerült megtartania a lap táborában. Nem győzheti meg az olvasókat a „Szabadelvűség — szabadság" című cikk sem (A Hon, május 27.), melyben a függetlenségi párt programjának jogosultságát azért vonja kétségbe, mert — mint írja — hazánkban már minden szükséges szabadság birtokában élünk. Jókai programbeszédeiben még olyan reményt csillogtat meg a választók előtt, amely a megalkuvást elfeledteti, s jobb jövőt ígér. Nyilván őszintén hitt és beszélt, amikor a szentesi és hódmezővásárhelyi választóknak többek között ezt mondta : ,,A közös ügyek Ausztriával úgy osztályozandók. hogy amely ügyei Magyarországnak Ausztriával azonnal megoldhatók, azok még ez évben elintéztessenek. Ilyenek a független nemzeti bank felállítása, ilyen az osztrák—magyar vámszerződésnek felmondása s vagy előnyösebbnek megkötése, vagy az önálló vámterület felállítása". Ez az optimista szemlélet végigvonul az egész beszéden. Jókai azt hiszi, hogy ha a párt erős, akkor meg tudja vívni Béccsel az ,,erős küzdelmet". Hasonlóképpen, ha nem is enynyire kuruc módon, biztatja a józsefvárosi választókat is. (A Hon, június 17., 21.) Választóit ekkor még megnyeri, de az Igazmondó olvasóit már kevésbé sikerül meggyőznie. Szeptember 5-én írt cikkében („Az Igazmondó programja") kifejti, hogy a lap, amely eddig a balközépet képviselte, ezentúl a szabadelvű párt közlönye. A két párt egyesülésére azért volt szükség, mert szövetségesre kellett szert tenni, hogy önálló fejlődésünket biztosíthassuk. A cél : ..az Ausztriávali viszonyt akként szabályozni, hogy Magyarország a társállammal mind szellemi, mind anyagi kifejlődés dolgában sikerrel versenyezhessen". Egy felhívás, melyet a szerkesztőség szeptember 19-én intéz az Igazmondó olvasóihoz, azt mutatja, hogy Jókai nem érte el célját. A szöveget valószínűleg maga Jókai fogalmazhatta : „Ne adjuk neki magunkat olyan nagyon a búnak, mert mikor a magyar elkezd hosszasan búsulni, az ,nem szeretem' állapot. 13 FERENCZI ZOLTÁN : Deák Ferenc élete. III. 400.
