Baróti Dezső szerk.: A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 1963 (Petőfi Irodalmi Múzeum–Képzőművészeti Alap Kiadó, Budapest, 1963)

LENGYEL DÉNES: Jókai és az 1875-ös fúzió

Mint a magyar lapszemlék közlik, a bécsi Presse és Neue Presse attól tart, hogy Tisza soviniszta politikát fog folytatni, s előbb-ntóbb elpusztítja a kiegyezést. Joggal írja erről A Hon, hogy Tiszának Magyarországon semmivel sem lehetne nagyobb népszerűséget szerezni, mint éppen ilyen bécsi cikkekkel. Tisza beszéde elindítja ugyan a fúzió folyamatát, de a válság tovább tart, a költségvetési vita végeláthatatlanul folyik. Ebben a vitában Jókai is felszólal. Beszédében, mint regényeiben, patetikus és humoros szakaszok váltakoznak egymással. A beszéd első szakaszában Széchenyire emlékezteti hallgatóit, aki Döblingből a Nemzeti Színház építésére ilyen üzenettel küldött ezer forintot : ,,Ne adjatok ki többet, mint amennyit beszedtek". Ezt tanácsolja Jókai is, majd szigorúan bírálja a költségvetés tételeit. Különösen az úrhatnámságot, a tisztviselők nagy számát, a bürokráciát, a nagyhatalmi törekvéseket veti a kormány szemére. Szól a súlyos adóterhekről és részletesen beszél a vasúti panamákról. Érdemes idéznünk néhány szavát : ,,De ami legkeservesebb része kiadásainknak, az a vasúti államgaranciák kérdése. Itt is, mint új gazdákhoz illik, ahelyett, hogy építettünk volna ki egy egész vonalat, amely a világ valamely részéből a külkereskedelmet hozzánk hozza, ahelyett építettünk mindjárt egy egész vasúti hálózatot, melynek mindegyik vége zsákutca, kivéve azt a végét mely a pénzt és kereskedelmet Magyarországból kivezeti. Vasútaink egy részét stratégiai szempontok, más részét politikai koncessziók, ismét egy részét hűségért adott jutalomért építettük. Ezért nem jövedelmeznek". Jókai beszéde A Hon 1875. február 7-i számában jelent meg. Ugyanitt olvashatjuk az Enyim, tied, övé című regény 66. folytatását is. Ebben a szakaszban éppen arról ír a szerző, hogy Áldorfay Incének, a szabadságharc egyik legbátrabb katonájának fel kell szólalnia az országgyűlési büdzsé-vitán. Ince lelkében élnek még a szabadságharc hagyományai, de felesége halála óta nem találja meg a helyes utat, Walter Leó buzdítására vasútüzletekben vesz részt. Ez jól fizetett ekkor : a vállalkozót minden esetben kisegítette az állam, s ilyen módon a szegény adófizető lett a vállalkozás áldozata. Walter Leó arra bíztatja Incét, hogy álljon a kormány mellé a költségvetés kérdésében, hiszen mint a vasúti konzorcium tagjának, nyilván kötelessége is a legfelsőbb pártfogók kedvezményének visszafizetése. Végre Ince a hazafiság ürügyével átáll, megszavazza a költségvetést. „Eddigi padtársai ugyan azt mondták rá, hogy biz ez átnyergelés volt ; de igen szépen ment végbe, s nem kevésbé szorítottak vele kezet e szónoklat után, mint a miniszterek". Ez a regényrészlet a kor legidőszerűbb kérdését veti fel. Ghyczy, Tisza és mások mesteri átnyergelése az egykori olvasó számára napihír volt, s most ennek művészi megformálását találta meg Ince beszédének és átállásának bemutatásában. Nem véletlen az sem, hogy éppen a folyamatban levő költségvetési vita egyik legérdekesebb tételéről, a vasúti kérdésről van szó Ince beszédében is, éppen úgy, mint a valóságban elhangzó Jókai-szónoklatban. A politikai valóság és az irodalmi ábrázolás ilyen találkozása elég gyakori jelenség. Ezért Jókai regényeit csak az egykorú újságok közleményeivel együtt s a napi politika alapos ismeretének birtokában lehet helyesen megvilágítani. Tisza beszéde után a feszültség egyre nő a belpolitikában. A Bittó-kormány lemond, erre az uralkodó néhány jelentős magyar politikust Bécsbe hívat. Február 15-én Tisza Kálmánt is felhívják, s ekkor tetőpontra hág az izgalom. Jókai vezércikkben (A Hon, 1875. február 18.) iparkodik lecsillapítani az olvasók izgalmát. Ez a cikk cseppet sem megnyugtató : a király bölcsességét és Tisza Kálmán becsületességét nyújtja biztosítékul az olvasóknak. Jókai ilyen szavakkal biztosítja sikerről a közönséget és pártját : „Aziránt lehet teljesen megnyugodva a közönség, hogy a király országa szükségleteit jól ismeri, s helyzetének teljes látköre fölött uralkodik. S viszont pártunk az iránt lehet megnyugodva, hogy mindazért, amit a párt S 2